Eljött a pillanat, amit még napokkal ezelőtt bejelentettem nektek. Újranyitom/folytatom a blogomat, de immáron talán jobb minőségben, kötelességtudatosan. Viszont lehet, sőt biztos is, hogy sokan lesztek, akik ezelőtt még nem ismertek engem, hiszen jó két éve tűntem el a Gportal közösségéből és igazából akkor se voltam „ismert” blogger.

Ezt az oldalt még 2011 tavaszán kezdtem, mindenféle témában, főleg az írásaimnak akartam egy saját kis helyet, ami egy bloggal kitoldva valósult meg. Visszatekintve elég naiv leányzó voltam, azt hittem bárkit is érdekelni fog egy tini semmitmondó élete. Hát igen, nem voltam közösségi ember. Mégis ez a blog nagyon sok jót adott nekem, és úgy éreztem annak a napi 30-35 főnek is érdemes csinálni, akik idelátogattak. Aztán jött egy törés, rendszertelenebbek lettek a bejegyzések, kedvem se volt bloggolni, nem is lett volna miről és még az írást is félbehagytam, vagy legalábbis egyre ritkábban ragadtam billentyűzetet. Ennek több oka is volt, és nagyon lassan következett be.

Rengeteget szerepjátékoztam, imádtam, és nagyon sok klassz embert ismert meg így. Van, akivel még a mai napig is tartom a kapcsolatot, vagy csak egyszerűen, ha visszaemlékszem, akkor tényleg csak pozitívot tudok mondani az illetőről. Nagyon szerettem a különböző szituációkat, a karaktereket, akiket játszottunk. Fantaa, Becks, Dorothy, Shade, Naomi, ha ezt olvassátok most, akkor KÖSZÖNÖM! Nagyon, köszönöm. Nélkületek nem élhettem volna meg azt a sok kört, a rimi-romi sztorikat, a harcokat és barátságokat.

Fantaa, te vezettél bele a szerepjátékokba, sosem felejtelek el, még ha nem is beszélünk vagy teljesen megváltoztunk. Örök élmény marad a lelkesedésed, a stílusod.

Becks, Dorothy, ti vagytok azok, akikkel azért szoktam beszélni a mai napig és persze ti vagytok azok is, akiknek Sheltert és Rose Harbort köszönhetem. Örök élmény volt!

Shade, Naomi, lehet néha voltak konfliktusaink vagy csak egyszerűen nem voltunk annyira egy hullámhosszon, de ti is szerves részeit képeztétek ennek az egésznek. Nélkületek nem lett volna ilyen jó. A két grafikus mester, akit sosem tudtam lefölözni.

A szerepjáték a gimi mellett sok időt elvett, nem bántam meg. Közben pedig írtam, rajzoltam, majd jött az egyetem, és itt lett a blognak is vége. Budapestre költöztem a kollégiumba, elkezdtem az ELTE IK-t, amit idén be kellene fejeznem, ha jól haladtam volna, de nem fogok… És még legalább két év van hátra, mert rengeteget csúsztam. (Erről majd egy későbbi bejegyzésben lesz szó.) Itt annyi új impulzus ért, ami változtatott, formált, hogy felsorolni is nehéz lenne. Mindenesetre erősebb lettem, bár nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni, és még talán a mai napig is kísértenek egyes események, amiket nem szeretnék megosztani, de legyen elég annyi, hogy komolyan csalódtam olyan emberekben, akikben őszintén és naivan hittem. Újra ugyanazt a hibát követtem el, mint kisgyerekként.
A stressz az egyetem miatt és a fel nem sorolt tényezők persze a lehető legrosszabbat hozták ki belőlem. Sok időbe telt, mire egyáltalán engedtem, hogy javuljon az állapotom. Lehet, hogy bele is betegedtem, de ezt nem állítom biztosra.  2015 decemberében és az előtte lévő hónapokban rohamos hízásba kezdtem, pár hónap alatt 5-10 kiló, nem mértem magam, csak a ruhákon éreztem, hogy szűkek, vagy rám se jönnek. Kondim se volt, állandó fáradtság, rossz kedv, pattanások, és más egészségügyi problémák. Bele se gondoltam, nem mentem orvoshoz.
Viszont szerencsém volt. Márciusban mégis orvoshoz kellett mennem, pedig csak egy beutalóra volt szükségem (egy rutin vizsgálatra, nem fontos). Sosem fogom elfelejteni, hogy annak az egy orvosnak mennyi mindent köszönhetek. Rám nézett, kérdezett egy-két dolgot és már küldött is a Szent Imre Kórház endokrinológiájára. Miért? PCOS (policisztás ovárium szindróma) gyanúja miatt. A gyanú nem igazolódott be, de más igen. Közel fél év után, novemberben sikerült diagnosztizálni az inzulinrezisztenciát (mostantól csak IR), amiről ha még nem hallottál, akkor röviden:
A szervezet által termelt inzulint, ami a cukor a sejtekbe jutásáért felelős, nem érzékeli rendesen a szervezet, így magasabb lesz a vércukorszint. Szinten tartás végett még több inzulint termel a hasnyálmirigy, aminek ugye egy részét felhasználják a sejtek, de feleslegesen termel ennyit így egy idő után kimerül a hasnyálmirigy és nem termel több inzulint. Ha pedig nincs inzulin, akkor magas vércukorszint lesz, ami már a kettes típusú cukorbetegség. Ez nem gyógyítható.
Hogy ne legyek cukorbeteg diétáznom kell (mondjuk inkább életmódváltásnak), illetve gyógyszert szedni. Ez közel fél éve derült ki nálam, ez idő alatt leadtam 15 kilót, rám jönnek a régi nadrágok, sőt, van ami már bő is. Nem fáradok olyan gyorsan, mint előtte, nem vagyok éhes állandóan, és az átlagos hangulatom is sokkal jobb. De még korántsem végleges e a diagnózis, az inzulin értékeim nem javultak az első három hónap után, ezért növelték a gyógyszert, elküldtek ismét mindenféle vérvételre. Májusban megyek vissza az orvoshoz.

Közben pedig csinálom az egyetemet, kockulok (League of Legends), rajzolok/grafikázok, és pár hete elkezdtem írni egy fanfiction-t is, aminek oldalt megtaláljátok a linkjét.

És hogy miről lesz szó a továbbiakban a blogon?

Életmódváltás/IR küzdelmek, receptek, mindennapjaim, aktuális élményeim, egyetem, problémák, meg ami épp eszembe jut.

Köszönöm a figyelmet!