#6 Írás
Biztosan mindenkinek megvan a maga története, hogy miért vált számára fontossá az olvasás, a játék, a barátokkal töltött idő, rajzolás, bloggerkedés vagy az írás, de persze még ezeregy hobbi sorolhatnék ide. Úgy gondoltam, elmesélem, én miként kezdtem el foglalkozni az írással.
Általános iskola harmadik osztálya. Nem tudom, ki hogy van vele, de a tantárgyakat illetően ez volt a kedvenc iskolai évem, fogalmazás órán kezdődött minden (remélem még létezik). Imádtam írni rá, lelkesen, minél jobban. Akkoriban örültem, ha írhattam és megdicsért érte a tanár néni. Nem tudom, hogy volt-e hozzá érzékem, de szerettem, és ez a legfontosabb. Aztán egyik osztálytársam hozott be dísztököket az osztályba. Egy egész családot. Volt ott apuka, anyuka, gyerekek. Mindegyiknek kiosztottuk a szerepeket. Erre az ötletre vetette fel Anna tanár néni, hogy írhatnánk történeteket róluk, amit egyszer könyvbe lehetne rakni. Elhihetitek, akkor még mindannyian lelkesedtünk érte, bár igazából csak páran írtunk bármit is hozzá. Én emlékszem egy karácsonyi sztorit vittem be, két oldal lehetett, kézzel írva. Még évek után is, mikor a könyvtárba jártam, említette a tanár néni, hogy megvan neki a történetem és természetesen továbbra is őrizgetni fogja, mert jó emlékeket idéz fel. Nagyon meghatódtam, és még most is. Akkoriban, kicsiként ez volt az első olyan történetem, ami felnőttek is olvastak. Előtte is már írtam, meséket, rendszerint olyanokat, amik egy-egy általam olvasott klasszikus másolata volt, de mondjuk poliphercegnővel és nem sellővel. Ne kérdezzétek honnan jött! Magam sem tudom.
Aztán ötödikre, hatodikra elkezdtem olvasni, kedves kis történeteket, főleg romantikusat, amiket anyám a középiskolás évei alatt olvasott. Azok a könyvek nem olyanok voltak, mint a maiak, teljes mértékben ártatlanok és nagyon kedvesek. Így hát ismételten váltottam, nem meséket, hanem táncos történeteket próbáltam írni. Nem táncoltam azokat a táncokat, sosem próbáltam, mégis imádtam az ilyen filmeket, így aztán azokat ültettem át a történeteimbe is. Viszont az osztályom már nem volt olyan lelkes az írást illetően, mint harmadikban. Kezdtünk felnőni, nem is olvastak annyit, mint én. Így hát, ha sajnos a kezükbe akadt egy-egy füzetem, amibe írtam, akkor sosem számíthattam jóra. Kinevettek, kiforgatták azt, amit írtam. Pedig tényleg ártatlan történetek voltak, legtöbbször megfelelési kényszerről, az első találkozásról, szerelemről. Viszont rejtegetnem kellett őket, így aztán nem csak az iskolában, ha elvittem, hanem itthon is, pedig a szüleim nem ellenkeztek. Örültek neki, hogy olvasok, írok, mégis az osztálytársaim miatt nem szívesen mutattam meg az írásaimat.
Mikor gimiben mentem ez ugyanúgy folytatódott, bár egy ideje már nem írtam. Hetedikben, nyolcadikban abba hagytam, a rajzolás, tanulás, olvasás felé fordultam. Faltam a Leslie L. Lawrence könyveket, szinte mindet elolvastam, ami a könyvtárban volt. Nos, igen, jött a gimi. Új környezet, új emberek, új kihívások. Mondhatnom se kell, nagyon rosszul vettem ezen akadályokat. Ismét kívülállónak éreztem magamat, aki mindent hall és lát, de egyik klikkhez sem tartozik. Talán így is volt mind a négy évben. De most nem erről akartam írni.
Még a kilencedikes irodalom tanárnőmnek akartam megmutatni, hogy nem vagyok hülye, tudok, ha akarok, így hát mivel már volt itthon net, úgy döntöttem belevágok. A neten kezdtem publikálni a történeteimet, régebben meséltem is róla, hogy az Amatőr Tollforgatóknál kezdtem itt G-portalon. Ott sok barátot ismertem meg, és elkezdődött a netes pályafutásom. Pályázatokra jelentkeztem, regényt, novellát írtam. Minden megvan a gépemen, rengeteg doksi, van ami befejezetlen. Bloggoltam, írtam. Nem tudom mennyire jól, de én élveztem. Mellette ott volt még a szerepjáték is, ahol sokat tanultam a karakterek megformálásáról és más írók stílusából. Közben pedig ezernyi regényötlet, novella született. Nagyon sokat meg se írtam, de talán majd egyszer. Jegyzet már van róluk.
Sosem hagytam abba igazán az írást, mindig is szerettem csinálni, csak sokszor nem éreztem az ihletet. Nem fogom feladni, még ha csak évente egy novellám születik is, én itt leszek, írónak fogom tartani magam, mert nem akkor leszünk írók, ha rendszeresen publikálunk, hanem mert annak érezzük magunkat, szilárdan tudjuk vállalni az alkotásainkat. Elfogadjuk a kritikát, de megvédjük a gonoszaktól. Írok, ha akarok, írok, mert így akarom. Ettől érzem jól magamat.
|