Rick Warden utált naplemente után vadászni, és erre minden oka meg is volt. A Buenos Airesből származó férfi lelke körül lobogó tüzet és ezzel együtt a varázserejét is nagyban csökkentette a sötét, hideg budapesti éj, és ezt határozottan nem szerette. Prédái nem voltak épp kispályás alakok, meg is sértődött volna, ha ilyenekre engedik rá, épp ezért a sámánnak minden csepp erejére szüksége volt a legyőzésükhöz. Noha eddig az éjszaka által kikezdett hatalma is elégnek bizonyult ellenfelei legyőzéséhez, Rick valósággal rettegett attól, hogy egyszer majd eljön a vadászat, amikor pont a sötétség miatt fog alul maradni egy párviadalban.

 Mondjuk ez a mostani egész sima ügynek tűnt. Az a meglepően magas, kopasz, szemüveges japán, aki pár széksorral mögötte ült a zötykölődő éjszakai járaton, pont úgy nézett ki, mint valami piti seggfej. Minden bizonnyal pár hete harapták csak meg, és azóta erejétől megtébolyodottan járta a város éjszakai utcáit préda után kutatva. Laza tartásából és nyugodt képéből a sámán egyből tudta, hogy még nem jött rá, ezúttal ő lesz az áldozat.

 Igaz, hogy Rick a vörös szakállával, és a szintén vörös, oldalt felgépelt hajával, durva arcvonásaival, három fülbevalójával, koptatott farmerével és fekete, elnyűtt kapucnis pulcsijával nem tartozott a legbizalomgerjesztőbb alakok közé, de a vámpír halandónak nézte, és ennyi elég is volt neki, hogy a továbbiakban tudomást se vegyen a sámánról. Rick egyrészt örült ennek, hisz totemállata, a Róka, szerette, ha hívei át tudják verni ellenfeleiket, ugyanakkor rendkívül bosszantotta a dolog, mert a lelke körül lobogó tűz utálta, ha lenézik, gyengébbnek bélyegzik.

 Ricket eleinte kifejezetten zavarta, hogy totemállata és az őseleme ennyire eltérő mentalitásúak, azonban az elmúlt évek során rájött, hogy valahányszor úgy érzi, kettészakad a lelkében tomboló ellentétes érzelmektől, egyszerűen csak el kell terelnie a figyelmét valahogy. Most sem tett másként: elmélyülten tanulmányozta a busz falára pingált groteszk firkákat, és várta, mikor lendülhet akcióba.

 A japán végül a Dráva utca környékén szállt le, és szinte gondolkodás nélkül a Duna felé vette az irányt. Biztos prédát érzett arrafelé. Noha Rick akár meg is várhatta volna, míg becserkészi a következő áldozatát, úgy vélte, ezzel csak a saját idejét rabolná. A fickó szerepelt a célpontok listáján, innentől kezdve nem volt kérdés, hogy bűnös-e. Egyedül az tartotta vissza az azonnali támadástól, hogy a Dráva utca egy viszonylag forgalmasabb környéknek számított: néhány autó még mindig rótta az aszfaltot errefelé, a sámán pedig nem akart szemtanúkat, így elhatározta, hogy megvárja, amíg célpontja lefordul egy mellékutcába.

 Mintha csak az őt árnyékként követő sámán kedvébe akarna járni, a japán hamarosan befordult az egyik sarkon, egyenesen két panelház közé. Rick hallotta, hogy valahol a közelben rockzene bömböl, és arra gondolt, hogy minden bizonnyal a házibulizó fiatalok lüktető életereje hívta a környékre a vámpírt.

 A sámán könnyed, gyors léptekkel fordult be a sarkon, majd egyből ledermedt, amint meglátta a vérszívót, aki tőle alig pár méternyire állt az utcácska közepén. Rá várt, ehhez kétség sem férhetett.

- Úgy vélem, van még hová fejlődnie a követés terén, sámán úr – jegyezte meg az élőholt könnyedén. – Már a buszon kiszúrtam, ha nem veszi zokon. És mondja, mégis miért kajtat ennyire kitartóan a nyomomban? Talán akar tőlem valamit?

- Dehogy, csak én is erre lakok – vigyorodott el ádázul Rick, miközben teste körül lángok lobbantak.

- Idióta. – A vámpír megvetően lebiggyesztette az ajkait.

 A sámán már mozdult volna, hogy elkapja ellenfelét, ám ekkor rendőrautó fordult be a sarkon. Rick eszmélt előbb. A testét övező lángaura szertefoszlott, ő maga pedig barátságosan mosolyogva odalépett a vámpírhoz és vállon veregette. A japán egy kicsivel később kapcsolt, azonban végül belement a színjátékba és rámosolyodott a sámánra. Az adott pillanatban mindketten ugyanazt akarták: elhitetni a zsarukkal, hogy nincs itt semmi különös, pusztán két jó barát ad egymásnak kissé kései találkát.

- Tudja egyáltalán, kivel baszakszik? – kérdezte a vámpír még mindig mosolyogva.

- Természetesen – válaszolta a sámán nem kevésbé örömteli ábrázattal. – Mindent tudok rólad, amit érdemes.

- Ez meglep. Azt állítja, ismer engem, de ugyanakkor nem fél megtámadni? Bátor, de attól tartok, némileg botor cselekedet.

- Ezt majd meglátjuk.

 A kocsi fékezés nélkül haladt el a két férfi mellett, majd rövidesen befordult az egyik sarkon, és eltűnt a színről. Elérkezett a cselekvés ideje.

 A japán kezén a körmök megnyúltak, besárgultak, félelmetes karmokká torzultak, azonban a vámpír elkésett a támadásával: a sámán először ágyékon rúgta, majd keményen belerántotta a fejét a térdébe kétszer is. A vérszívó összegörnyedt a fájdalomtól, ellenfele pedig már kapta is elő a karót a zsebéből, hogy végezhessen vele, azonban elszámította magát. Ellenfele a levegőben kapta el a kezét, nagyot csavart rajta, majd könnyedén a földre hajította a férfit.

 Rick szentségelve ért földet, látását elhomályosították a szemébe szökő könnyek, tüdejéből sziszegve szaladt ki a levegő. Mégis mozgott tovább. A japán keze elől elhajolt, maga elé húzta a lábait, majd istenesen képen talpalta a felé hajoló élőholtat. Csont reccsent, a vérszívó pedig dühösen üvöltve tántorodott hátra, időt adva a sámánnak, hogy felkeljen a földről. De még nem adta fel, ismét támadásba lendült.

 Karmai alig pár milliméterrel hibázták el a Róka hívének arcát, azonban Ricknek ez a kis tévedés is elégnek bizonyult: keményen hasba vágta ellenfelét, könnyedén mögé került, majd a térdhajlatába taposott. A japán a földre esett, ő pedig az arcába nyomta a tenyerét, miközben egyetlen apró gondolattal izzásig forrósította azt. Sülő hús bűze és a vámpír eszeveszett jajgatása töltötte be a kis utcácskát. Az élőholt szenvedett, de a fájdalom megsokszorozta amúgy sem elhanyagolható erejét, így végül sikerült leráznia magáról a sámánt és talpra kecmeregnie.

 Feje csúnyán összeégett, bőre megfeketedett és felhólyagosodott, bal szeme immár világtalanul meredt ki üregéből, de még határozottan élt, így Rick újra varázslatba kezdett, hogy ismét eltrafálja. Ezúttal valami igazán naggyal.

 Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy a lehető legtisztábban láthassa a lelke körül lobogó lángot, majd érte nyúlt, megragadta azt, és a japán felé irányította. Méteres tűzcsóva röppent tenyeréből a vámpír felé, az azonban nem bizonyult ilyen könnyű prédának: a földre vetette magát, arrébb gördült, és már fel is pattant. Noha az első támadásnál még a sámán bizonyult fürgébbnek, a vérszívó emberfeletti gyorsaságával hosszútávon nem tudta felvenni a versenyt.

 A japán kicsit értetlenül nézett ellenfelére, mintha meglepné, hogy még él, majd újra támadásba lendült: hívta famulusait. Összeégett száját nagyra tátotta, torkából valami nem evilági hang szakadt fel, teste megremegett, még ép szeme visszafordult saját üregébe, a következő pillanatban pedig felbőszített denevérek tucatjai törtek elő állkapcsai közül, egyenesen Rick irányába repülve.

 A sámán nem ijedt meg a torz lényektől, egyetlen gyors mozdulattal tűzfalat idézett maga elé, majd megindította azt ellenfele irányába. A mozgó fal először a famulusokat sütötte meg, majd feltartóztathatatlanul átrobogott a japánon is, nem sokkal később pedig egyszerűen semmivé foszlott.

 A vámpír ruhája, húsa és haja lángolt, ő maga úgy üvöltött, mintha nyúznák, Rick pedig tudta, hogy ezt a csatát már megnyerte. Noha ellenfele nem kapott még halálos sérülést, a vámpírok egész sokáig bírták a tüzet a többi élőholthoz képest, a fájdalomküszöbét ez a támadás már messze túllépte. A vérszívó megszűnt gondolkodó lénynek lenni, immár csak egy fájdalomtól félőrült torzszülött maradt belőle.

 A férfi közelebb lépett lángoló és jajveszékelő ellenfeléhez, felkapta a földről a fakarót, majd egyetlen határozott mozdulattal a vámpír szívébe állította azt.

 A japán megmerevedett, elnémult, majd hangtalanul összeomlott. Bőre még nagyobb intenzitással kezdett lángolni, húsa megfeketedett, felrepedezett, teste szép lassan hamuvá vált.

- Nem hittem volna, hogy megteszi – nyögte ki a szavakat, ahhoz képest meglepően tisztán, hogy ajka és torka is égett. – Maga nem is tudja, mi következik majd ezután.

 Ezzel a hirtelen feltámadó szél belekapott a már szinte teljesen hamuvá égett testbe, és pár pillanat múlva már semmit sem hagyott belőle a panelházak között.

Súgó 8 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.03.17. 17:20 Noi   Kedves Kharex!   Ahogy olvasom az előttem írókat, ismerik az írásaidat - nos, nekem ezzel nem lesz gond, mert sajnos még nem volt szerencsém hozzájuk. Nem vagyok jártas az internetes történetek terén. Hát hú. Elég komoly ez a fejezet, mind témát, mind megfogalmazást illetően. Teljesen belemerültem az olvasása közben, már majdnem izgultam - de sajnos csak majdnem. Ha folytatod ezt a vonalat, néhány év, és eléred, hogy teljesen beleborzongjak :)  Helyesírási és egyéb ilyen hibát nem vettem észre. Ügyesen kerülted ki a szóismétlés hatalmas hibáját, amiért pluszpont jár. Örültem, hogy nem írtad le pontról pontra a vámpír kinézetét - elég volt a sámáné, ami valóban kellett. Amúgy ellene vagyok az ilyen leírásoknak, de ide most kellett ez az egész. Talán az egyetlen hiba, hogy túl hamar elárultad, hogy milyen lényről is van szó. Sokkal izgalmasabb lett volna, ha nem írod le, hogy vámpírokról van szó, hanem egy kicsit köntörfalazol, húzod az olvasót ezzel a ködösítéssel. Én biztos végigtalálgattam volna :)   Pontszámod: 10/9

2012.03.16. 18:57 Kharex Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a pontokat, örülök, hogy tetszett nektek a fejezet, és annak is, hogy az elvárt szintet sikerült megugroni, már ha jól veszem ki a szavaitokból, és természetesen azért is öröm hálám, hogy jeleztétek a felmerülő hibákat. A főhős bemutatásán még most is fogom a fejemet.. Így visszaolvasva az az egy teljes mondat kissé huszárosra sikeredett, nem is értem, hogy tudtam nem kiszúrni. Mondjuk a végét azt nyitottnak szántam, de akkor az ezek szerint nem jött össze annyira. Sebaj, majd a következő fejezetben. :P Ami a főhős nevét illeti, erre még lesz egy cseles utalás, de ő valójában csak amolyan betelepített ember: jött, mikor majdnem kihalt a klánja, és valahonnan pótolni kellett a tagokat. A haja már jobb kérdés, Gyöngyvérnek sikerült ezzel kapcsolatban teljesen elbizonytalanítania.  én egészen eddig meg voltam róla győződve, hogy a felgépelt egy létező fogalom, ami a rohadt rövid megfelelőjeként funkcionál, de most már magam sem tudom, van-e létjogosultsága a kijelentésnek.^^

2012.03.15. 21:04 Andzse A fránya pontok lemaradtak megint... 10/9 ...csak hogy tudjunk feljebb menni, ha kell... :D

2012.03.15. 21:02 Andzse Úgy látom mindenki azzal kezdi, hogy félreteszi az elfogultságát – nekem is ezzel kell. Úgy tűnik ez valami kórság lehet, amit te terjesztesz Kharex, képtelenség anélkül egy munkád olvasásába kezdeni, hogy ne várjunk egy bizonyos színvonalat és vele együtt a lebilincselő élményt. Ezek most sem maradtak el, és akármennyire is érzem azt, hogy most bizony jól megmondanám valakinek a véleményem – ez ma nem te leszel. A kezdet érdekes, rögtön elkezdünk folyni az eseményekkel. A főszereplő bemutatása  nem elcsépelt, szépen kibontakozó és kellően titokzatos ahhoz, hogy felkeltse és fenn is tartsa az érdeklődést. A párbeszédek zseniálisak  (egyébként is gyengéim a párbeszédek, képes vagyok megharagudni egy történetre ha semmitmondóak a párbeszédek benne), a karakterek mondatai illenek a jellemeikhez és így még teljesebb képet kapunk róluk. Így szerintem a káromkodások is abszolút helytállóak voltak, sőt, még azt is meg merném kockáztatni, hogy nélkülük hiteltelenebb lett volna a karakter. A helyszín megválasztása mindenképpen szerencsés,  hiszen közelebbinek és hihetőbbnek tűnik a történet így,  hogy kicsiny hazánkba helyezted azt. Én nem fecsérelném a szót a helyesírási dolgokra, mert nekem semmi az ég egy adta világon nem tűnt fel.  (Nem mintha annyira kerestem volna.) Az alapsztori jónak tűnik, engem legalábbis megvettél vele – sámános történethez még amúgy sem volt szerencsém, szóval érdeklődve várom a további fejezet/fejezeteket. Azért a végére nekem még hiányzott egy kis plusz, ami fokozza az amúgy is felkeltett kíváncsiságom a folytatás iránt, nagyon le lett zárva, szinte egymagában elmenne a fejezet egy novellának. Esetleg egy valamivel nyitottabb vég, egy ütős kis félmondat szerencsésebb választás lett volna. (Főleg ha az olvasó, - hozzám hasonlóan - odáig van az olyan első fejezetekért, ami után olyan érzése támad, hogy AZONNAL el kell olvasnia a másodikat. ;) ) Andzse

2012.03.15. 20:42 Hemy Kedves Kharex! Ezennel elkezdem olvasni a fejezetet, de hiába próbálnám, úgysem tudnék objektív véleményt alkotni a munkádról, bár szerintem ezt már tapasztaltad is (ha emlékszel még arra a pár kritikámra). Na jó, viccet félretéve, azért megpróbálok majd belekötni néhány dologba. „…a sötét, hideg budapesti éj” Imádom, hogy ez a történeted is Magyarországon játszódik. Már az első bekezdés megvett kilóra. Nagyon tetszik ez az alvilági, sötét stílus. „…még nem jött rá, ezúttal ő lesz az áldozat.” Én ide inkább kettőspontot tennék a vessző helyett, vagy kiírnám a kötőszót. „Igaz, hogy Rick a vörös szakállával, és a szintén vörös, oldalt felgépelt hajával, durva arcvonásaival, három fülbevalójával, koptatott farmerével és fekete, elnyűtt kapucnis pulcsijával nem tartozott a legbizalomgerjesztőbb alakok közé…” Hú, itt nekem kicsit nagy az infóáradat, kicsit simítanék rajta különböző szerkezetekkel, esetleg megritkítanám. Úristen, ez a párbeszéd, hát megzabálom. :D A csatajelenet is valami fenomenális. Dinamikus és lendületes, öröm olvasni, és ahogyan az egyik tanárom mondaná: „It brings tears to my eyes.” Mégis, valami nincs a helyén. A japánt annyira jelentéktelennek fested le az elején, hogy a későbbiekben sem tudom komolyan venni, így a végén tett kijelentése, miszerint „Maga nem is tudja, mi következik majd ezután.”, sem érződik olyan súlyosnak, mint amilyennek, gondolom, egyébként lennie kellene. Hiteltelennek hangzik a karakter szájából. Valamint az egésznek olyan novella érzése van, hogy nem is érzem szükségét a folytatásnak. Ezért adok "csak" 9 pontot. De természetesen lelkesedve várom, hogy a következő fejezetet is véleményezhessem. :)

2012.03.15. 19:37 Gyöngyvér Először is veszek egy nagy levegőt, és félreteszem az elfogultságomat, ami a műveidet illeti. Először is, mit takar az a szó, hogy "felgépelt"? lehet, hogy tényleg létezik ilyen frizura, de bevallom nem tudom, hogy egy szimpla elírás, vagy létező dolog.  Aztán találtam még pár vesszőhibát: konkrétan kettőt. Ezenkívül semmi egyebet. A helyesírásodban nincs hiba, és a történetvezetésedbe se tudtam belekötni.  Maga a sztori két dolog miatt ragadta meg a figyelmemet: a sámán karaktere, és hogy Magyarországon játszódik. Apropó ha már itt tartunk: miért hivják Ricknek az alakot? Már úgy értem, hogyha egyszer itt játszódik, akkor miért külföldi a neve? Nem találtál olyat ami illhet hozzá, vagy konkrét oka van? Lehet, hogy kukacoskodás, de egyrészt ez a dolgom :), másrészt pedig tényleg nem értem. Amúgy az értékelesem 8.5/10-ből. De csak azért mert tőled már olvastam, és várom a színvonalat. Ami persze itt is megvolt, de lássuk be ez még csak az első fejezet.

2012.03.15. 11:39 Kharex Szia Netty! Örülök, hogy tetszett a fejezet a felhozott hibák ellenére, ezúttal is köszönöm, hogy jelezted őket, a drogos hasonlaton meg valósággal elpirultam. :) Már szinte látom magam előtt, ahogy pár év múlva rosszarcú úriemberek a sötét kapualjakban üzérkednek ezzel a fejezettel. Mondjuk ez túl szép lenne. Remélem, a második fejezet is elnyeri majd a tetszésedet, bár attól tartok, abban már nem feltétlen lesz ennyi karate.

2012.03.14. 20:21 Netty Szia Kharex! Csodás ez a fejezet! Szeretem az effajta verekedős-varázslós dolgokat. Először is, egy hasonlattal kezdeném: Ez az írásod olyan, mint a drog. Valami erős drog. Profi vagy, ha le tudsz szokni róla. (Ne értsétek félre, nem drogozok!) Feldobja a kedvedet, királynak érzed magad, aztán a végén jön a halál, ami ebben az esetben a fejezet vége. Később lesz feltámadás is, amikor felteszik a második fejezetet, de azt egyelőre ne firtassuk. Mint minden drognál, ennél is vannak hullámvölgyek: kicsit az elején megijedtem, főleg az első szóismétlés(ek)nél, aztán annál a „seggfejnél”, nemsokára mintha a hullámvasúton mentem volna fel. Rövidke egyenes út után elérkeztem a tetőponthoz, mégpedig amikor a verekedés megkezdődik. Végül abszolút belőve abbamaradt az írásod, én meg mélydepresszióba süllyedve várom ebben a percben is a folytatást. Sajnos nem ilyen egyszerű a dolog; igaz a téma kifejezetten tetszik, a kivitel is, te egy igazán fantasztikus író vagy, ilyen béna háttérrel, mint amivel én rendelkezek, nem nagyon merek beléd kötni. De mégis megtenném. Komolyan, néhány helyen úgy éreztem, hogy nekem is szántál egy-két pofont, illetve egy erős jobbost. Hiába a belövés, pár kifejezés/szó annyira mellbevágott. Példának felhoznám: „valami piti seggfej” vagy „nem voltak épp kispályás alakok”. Jó, gyenge példák, de érted, mire célzok. De néhány pozitívum: Nálam egy jó pont, hogy Magyarországon játszódik a történet. És tudsz helyesen írni. Igaz találtam (ha jól emlékszem kettő) vesszőhibát, de azokba inkább nem kötnék bele, elvégre nekem is meggyűlik velük a bajom, hajaj, de még mennyire! Összességében egy nagyon szuper fejezetet olvastam, várom a folytatást. A pontszám, amit én adnék neked: 9/10. (Utólag megjegyezném: a cím nem lenne így helyesebb: „Aki a tűzzel játszik”? Vagy csak az én fülemnek hangzik így jobban?)

1