Igen, igen megvagyok, helló!
Először is tetszik az épület. Én is olyan suliba akarok járni! Bár ha úgy vesszük az egyetem vár része hasonlít. Egy kicsit. Na ennyit erről.
Jó pont, hogy már az első fejezetben sejtjük, hogy valami nem stimmel. Persze ezt lehet fokozni, úgyhogy az alap rendben van, bár nekem még mindig rövid egy kicsit. Úgy tűnik folyton a hosszal van a bajom. Na szóval, a főszereplő egyénisége érdekes, de tuti, hogy mindenki találkozott már egy hozzá hasonlóval. Én is ismertem egyet, tehát a köznapiság kipipálva, szép munka. Még a durva beszédet sem érzetem erősnek, elvégre, sajnos, a hétköznapokban is így beszélünk, úgyhogy ezt se rovom fel.
Összeségében kaptunk egy átlagos, lusta, metálos beütésű csajt, aki szereti a piát. Nincs énnekem ezzel semmi gondom, de tényleg. Csupán egyetlenegy. Ha így néz ki akkor miért hívják hercegnőnek? Ezt a becenevet bárki másra jobban tudnám használni, csak nem őrá. Ez a nevének a rövidítésének a jelentése? Csak azért, mert én ilyen kis süsögér vagyok.
Helyesírási hibákat, legalábbis ordítóan nagyokat nem találtam, bár ezek az apróbetük, nem könnyítették meg a dolgomat. A vesszők is nagyjából jó helyen vannak, nem is kekeckedem ezekkel tovább.
Az utolsó bekezdésben egy kicsit sok lett a volt, meg néha ismétled önmagad. Nem feltűnően, de érzékelhetően. 
Összeségében véve, jó kis első fejezet ez, és gondolom még kezdesz valamit ezekkel az emlékekkel. Csak vigyázz, hogy a szereplőd fejlődése azért ne változtassa meg alapjaiban a természetét. Úgyhogy 8/10 a pontozásod.
És még egyszer elnézést a késésért!

(Persze hogy levágta...)

A stílusod kellemes, bár néhol picit túlírod a dolgokat (és ilyenkor születnek érdekes dolgok), de alapjába véve olvashatóan és ami talán fontosabb, olvastatóan írsz. Tudtam haladni a szöveggel, hömpölyögtem vele, és bár a sok „pontpontpont” néha megakasztott, gyorsan a fejezet végére értem. Túl nagy nyomokat azért nem hagyott bennem a történet eddigi alakulása, de arra elég volt, hogy továbblendítsen a következő fejezetre, szóval…

Kíváncsian várom a második fejezetet. J

Pontszám (kivételesen nem felejtettem el.)

10/6

„Mi hárman, közel egy hónap múlva, ezen a szent napon örökre elhagyjuk a középiskola területét, ahol négy évig sínylődtünk… Tehát ekkor volt február huszonnyolcadika. „- Húha, ez nagyon fura módja volt a dátum közlésére, kissé nyakatekert. Egy hónap múlva, ezen a szent napon, február huszonnyolcadika – sok ez két mondaton belül, le kellene egyszerűsíteni az érthetőség kedvéért.  „Február huszonnyolcadika volt, tehát pontosan egy hónap választott el minket az iskola befejezésétől.” Vagy valami hasonló.

Ah igen, a nevem Hiyama Mei. – Biztos csak az én megszállottságom, de lassan a falat kaparom az ilyen „ó, majd elfelejtettem közölni veled a nevem” típusú bemutatkozásoktól. Mivel valamennyire már ismerem az írói tevékenységedet, ezért én ennél többet vártam tőled, valami frappánsabb, érdekesebb megoldást a főszereplő bemutatására.

Az ezután következő rövid bemutatkozó elég ellentmondásos nekem. Az még a kevesebbik baj, hogy rengeteg információ zúdítasz az olvasóra, és ezekből többnyire nem igen lehet mit leszűrni (- értem én itt a sminkelési szokásainak hosszas ecsetelését-), de egyszerre állítod be a karakteredet egy szabályokat be nem tartó, tanulást nagy ívből lesajnáló lánynak, akit közben azért megkedveltek a tanárok.  Ez utóbbit akkor én már kihagytam volna, mert olyan, mintha mentegetve lenne a karakter.

Egyébként itt ennél a hosszabb leíró résznél jegyezném meg, hogy sokszor használsz „…”-ot, szerintem indokolatlanul sokszor, hiszen ez ugye főleg az elhallgatást hivatott jelezni, de szerintem nálad a legtöbb esetben felesleges és csak megakaszt az olvasásban.

Kicsit „szabados” a szereplőink stílusa, igazából a káromkodásokkal szerintem nincsen gond, ha a karakter jellemábrázolása feltétlenül megkívánja. (Bár a „ Be kell baszni”-t azért ki lehetett volna fejezni másképpen is.) Az olyasmit viszont, hogy „faterom” kicsit szemet bántó, (mondjuk én eleve nem szeretem ezt a kifejezést), szóval egy „apám” szerintem itt is megtenné.

„A lépcső fölé épített kinyúló tetőrész a lépcsők fölé volt építve” – gondolom elírás, de azért megjegyzem itt halkan. J

„Kicsit ijesztőnek tartottam a sápadt arcával, és állandó mosolya megborzongatott.” – Hm, az állandó itt nem igazán jó, mert most találkozott vele először, inkább valami másik jelzőt tegyél ide, „furcsa” vagy „kísérteties”.

Biztos vagyok bent, hogy semmiféle tévedés nem történt. – ezt is biztos észrevetted már, de a rend kedvéért ideírom. J

Április hatosikáról ez az egyetem téged is vár. – mint ahogy ezt is :D

Elég is lesz a kiemelésekből, beszéljünk az összbenyomásról. J
Nekem tetszett a fejezet, bár az eleje elég döcögősen indul, a végére egészen érdekes lesz.
Sajnáltam, hogy sem a főszereplőről, sem a többi szereplőről nem igazán kaptunk külső leírást (a sminkjén és az öltözködési stílusán kívül). Nem kellett volna hosszas ecsetelés, mindössze pár elejtett szó a kinézetről és máris egészebb képet kapunk, ami persze a további fejezetek alatt alakulna ki egészen.

Talán a leíró részek hiánya miatt, de nekem elég rövidnek tűnt a fejezet, elbírt volna még egy kis kidolgozást.
Egyébként maga a történet nem rossz, nekem kifejezetten olyan érzésem volt közben, mintha egy animét néznék, és ha ez egy anime lenne, biztosan áttérnék a második részre, mert eléggé figyelemfelkeltő vége lett. J (Bár ez tényleg csak az utolsó soroknak köszönhető, az eleje hagy némi kívánni valót maga után.)
A stílusod kellemes, b

Kedves Noi!

Köszönöm a kritikát és a pontot is.
Igen, a napszemüveges résszel már kezdek valamit, mert nem te voltál az első, aki felszólalt ez ügyben.
A bemutatkozás lehet, tényleg túlzsúfolt lett. Talán csak szerettem volna túlesni ezeken a részeken.
A megfogalmazással - mint korábban is említettem - majd kezdek valamit.
Úúúhh, azt én sem értem, miért van három gondolatjel.
A végét nem csaptam össze, szándékosan van úgy, ahogy. A magyarázatra a későbbiekben kerül sor.

Még egyszer köszönöm.
Nashii

Szia Netty!

Köszönöm a kritikát, és örülök neki, hogy tetszik valamelyest a történet. ^^

A helyesírási hibákat már korábbi kritika miatt átírtam, csak ugye egyelőre az itt nem látszik.
Valóban van még finomítani valóm, ahogy a visszajelzésekből nyilvánvalóvá vált számomra.
A szavak használatával sokaknak gondja van (faterom, full), de pont azért mertem megengedni ezeket a regényben, mert nem E/3-ban írom, így a szereplő saját beszédstílusa jelenik meg a gondolatokban.
Hát a feszítővas és a műtét nem metaforaként akart szerepelni, csak valahogy érzékeltetni akartam, hogy nehéz letörölni az arcáról, aztán nem tudom megmagyarázni a műtét szót... csak úgyvan.
Annyira azért nem rossz lány, szóval nem rongál, csak egyszerűen kitűnik a dolgaival.
A bekezdésekre még majd visszatérek egy átolvasás során.
A vége egyértelművé válik később a regény során, hogy miért is lett ilyen nyugodt. Ejnye, ilyen perverz gondolataid vannak. : D Nem véletlenül hagytam meg ilyen ellentmondásosnak a fejezet befejezését.

Köszönöm az értékelést! Idő híján most nem térek ki részletesebben a válaszadásra.

Nashii

Szia Nashii!

Egy igazán érdekes és fenomenális fejezetet olvastam tőled! Mivel jártam az oldaladon, belekukkantottam az elkövetkezendő részekbe, így nem lesz nagy a meglepetés. Hajlamos vagyok a leskelődésre, de ezzel is csak azt akarom sugallni neked, hogy sikerült felkeltened az érdeklődésemet. Főleg a bemutatóval – bár én sem rajongok annyira a japán cuccokért.

Itt, a legelején megjegyezném, hogy a te stílusod nagyon hasonlít az enyémre: mindketten elengedjük a gyeplőt, hadd fusson a történet, csak éppen olyan szavakat, mondatokat írunk, amivel el lehet venni a kedvet az olvasástól, vagy ha mégsem, akkor igencsak negatív irányba taszítjuk az olvasót, ezzel szinte szenvedéssé téve az olvasást. Én csak annyit mondok: próbálj egy kicsit finomítani a dolgon!
Példának felhoznék két szót, amit gyűlölök regényrészletekben látni, hosszú ideig szemezgettem velük, hátha tévedés történt:
- full
- faterom
Érzed te is? Szereplők beszédében elnézem, de így... Magyarok vagyunk, mindenre van valami szép szavunk. Ezeket hagyjuk meg az angoloknak, hadd örüljenek!

Ezzel a mondattal nem tudtam mit kezdeni: „Azt a mosolyt feszítővassal se lehetett volna leműteni.” – Tudom, hogy kell csonkítani, de áruld el: műteni feszítővassal, miként lehetséges? Mellesleg ez a mondat annyira nem illik a szövegkörnyezetbe. Kiábrándítónak érzem.

A káromkodással semmi bajom sincs. Inkább rossz hatással volt rám: elgondolkoztam, hogy vajon a mai fiatalok miért „basznak” be... És ezt vedd pozitívumnak, mert sikerült (minimum) egy embert elgondolkodtatnod.

Amúgy, ha Hime ennyire rossz kislány (és ezt a tanárai is tudták), akkor miért nem dobták ki a suliból? Nem szoktak a fegyelmezéssel szórakozni: nem tetszenek a szabályok, húzz el. Nem tudom, külföldön is így van-e, illetve, hogy milyen iskolába jár a csaj, ezért bocsánat, ha sületlenséget mondok.

Néhány elgépelésre hívnám fel a figyelmedet:
”Biztos vagyok bent, hogy” – benne
”Április hatosikáról ez az egyetem téged is vár.” – hatodikáról

Aztán a vége. Kicsit furcsa beütést hagyott maga után: minden pillanatban arra vártam, hogy egyszer az igazgató molesztálásba kezd, ehelyett a lány megkönnyebbülését kaptam. Talán többet írhattál volna – lehet csak az én képzeletemben létezik a molesztáló bácsi. Mindenesetre kissé furcsának találtam a többi, kidolgozott leíráshoz képest.

Azt a két nagyon hosszú bekezdést én több részre bontottam volna: hallottam olyanról, hogy valaki emiatt retten el az olvasástól. Velem is előfordult, de végeredményben nem bántam meg.

Végül megjegyezném: néha számomra érthetetlen módon használod a ...-ot.

Az általam kapott pontszámod: 7.5/10.
Remélem, egyetértesz velem. Köszönöm a figyelmet!

Elnézést, javítanám magam: annyira ismerem még csak a japán kultúrát, hogy egy regénybe nem írok nagy butaságokat ezzel kapcsolatban. Természetesen az ismereteim hiányosak is.

Kedves Hemy!

Köszönöm a kritikát. A nyelvtani részeket javítottam, és majd átolvasom újra (jelzem, már megtettem párszor, szóval nem a nyers verziót küldtem be), és a stílusra is figyelek.

Ismerem a japán kultúrát, és a mi századunkban már igenis akadnak link karakterek. A végén se azért lesz úrihölgy, mert skizofrén netán, hanem mert kiszakad a saját társaságából, és egyedül fél megmutatni magát, nehogy támadások érjék. A regény későbbi részeiben azonban visszatér majd a lázadás.

Néhol már a részletezésed szőrszálhasogatásnak tűnt, de merem feltételezni, hogy segítő szándékkal emeltél ki ennyi mindent.

Attól még, hogy valaki 'tróger', ismeri az illemet, ami a meghajlással jár. A gótikus, régi stílust pedid nem, mint egy, hanem két külön álló jelzőként írtam bele.

A japánok iránti efféle vonzódásom pedig nem divathülyeség, hanem már a legelső írásaim (ami hat-hét éve volt) így kezdtem. A tudásom valóban hiányos még velük kapcsolatban, de mindig tanulok újat, és igyekszem minél jobban utánanézni, mielőtt beleírok valamit.

Zárógondolatként pedig, nem azért hívják hercegnőnek, mert olyan, hanem mert a neve összerántásából kelektezett a HIME szó, ami hercegnőt jelent japánul. Nem a karakter jellemére utal.

Még egyszer köszönöm a kiveséző kritikát.
Nashii

„Vagy mindössze az intelligencia szaga keverte meg így az elmém, ami egy egyetemből áradhat.” Jó, ezen most tényleg mosolyogtam. Bár szerintem te nem vagy egyetemista, ha az épületet összekötöd az intelligenciával (meg úgy általában, egy egyetemet). :DD

„A lépcső fölé épített kinyúló tetőrész a lépcsők fölé volt építve,” Már elsőre is értettük, hogy a lépcső fölött volt.

„elől egy csúcsára állított” Elöl. Valami elől menekülsz, a térben elhelyezett pozíció az „elöl.”

Az épület leírása jól sikerült, szemléletes, viszont még mindig nem tudom eldönteni, mire fel a japán nevek, mellé meg nyugati kultúra.

„tükrözte annak gótikus, régies stílusát” A gótikus nem egyenlő a régiessel. Gondolom, te is gót leányzó vagy, ezért áll közel hozzád ez a szó, de ki kell ábrándítsalak: a gótika egy építészeti stílus, aminek sajnos az általad leírt épület nem felel meg. Helyette inkább a klasszicista és a barokk építészet jegyei keverednek benne, de most ebbe ne menjünk bele.

„és állandó mosolya megborzongatott.” Körülbelül 3 másodperce ismeri a pasit, aki esélyes, hogy azért mosolygott, hogy jó benyomást keltsen a vendégekben. Nem tudhatja, hogy állandóan mosolyog.

„Azt a mosolyt feszítővassal se lehetett volna leműteni.” He? Mert ha lehetne, hogy műtenél le feszítővassal egy mosolyt?

„Biztos vagyok bent” Én meg kint vagyok biztos, hogy elgépelted. Tessék átolvasni a művet, mielőtt feltöltöd, mert nem egy olyan hiba van még benne, ami egyszerű átnézéssel javítható lenne.

Amúgy érdekes, hogy a főszereplő eddig maga volt a megtestesült trógerség, olyan laza volt, majd’ szétesett, most meg ott hajolgat a papinak…? Szerintem nem dolgoztad ki elég alaposan sem a karaktert, sem a környezetet és a kultúrát, ezért akadnak ellentmondások az írásodban.

A fejezet vége érdekes, felkelti az olvasó érdeklődését. Én is kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle.

Összességében nincs baj a technikáddal, mert becsületesen megszerkesztett fejezetet adtál ki a kezed alól. A baj a stílusoddal van, mert ez így nem igazán nevezhető irodalmi alkotásnak. Túlságosan a beszélt nyelvhez húzol, ami egy naplóbejegyzésnél még teljesen elfogadott, de egy ilyen regényfejezetnél nem. Emellett a hangulata is ingadozó a műnek: az elején gettóstílusban nyomják a csajok, utána meg úri kisasszonnyá vetkőzve keríti hatalmába az egyetem épületének szépsége. A karakterek attitűdje legyen konstans, és csak a regény egészén átívelő személyiségükben lehessen felfedezni a változást: ezt hívják karakterfejlődésnek, ami elengedhetetlen kelléke egy valamire való regénynek.

Tehát. A történet rendben van, a kivitelezés is oké, egyedül ugye a stílus az, ami nekem nagyon nem jön be (meg a főszereplő személyisége ezzel a japános beütéssel, no meg animék? Ne már… De ez csak az egyéni, szubjektív véleményem), de ezért meg nem akarok olyan sok pontot levonni, szóval azt mondom: 6,5.