Rick másnap csak délután kettő után pár perccel kászálódott ki az ágyból. A sámán szeretett vadászat után sokáig aludni, és ezt minden további nélkül meg is engedhette magának, hiszen legtöbb társától eltérően ő nem rendelkezett semmiféle állással. Míg a többiek taxit vezettek, fodrászként robotoltak, vagy a KFKI egyik kutatóintézetében szórakoztak az elektronnyalábokkal, addig a Róka vörös hajú híve nyugodtan lóbálhatta a lábát, ám ezért a kényelemért cserében, ha pénzre volt szüksége, mehetett vérszomjas vámpírokat esetleg megvadult vérfarkasokat hajkurászni.

 Noha a sámán megfelelő társaságban sokszor sopánkodott, hogy a kényszerű vadászatok miatt gyakorlatilag folytonos életveszélyben kell élnie, magában áldotta mindazokat, akik kitalálták a listát. Róka oly sok öntörvényű hívéhez hasonlóan ő sem tudta volna valami normális munkakörben elképzelni magát, így a listát bevezető TEK nevét képzeletben már nem egyszer öntötte aranyba.

 Mint a legtöbb állami szervezet, ami ebben a műfajban utazott, megalakulásakor a TEK is azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy ellenőrzése alá vonja Magyarországon az összes paranormális tevékenységet. Na persze azt mégsem lehetett nagy nyilvánosság előtt bejelenteni, hogy most már Budapesten is üzemel vámpírvadász kommandó, így a fiúk álcaként megkapták a terrorelhárító címet, de a valóságba annyira érdekelte őket az Al-Kaida meg az összes többi ilyesfajta csoportosulás, mint mondjuk az átlagembert egy darab kő.

 Megpróbálták megregulázni az elmúlt évtizedben egyre gyorsabb ütemben előretörő vámpírokat, kísérletet tettek arra, hogy lekapcsolják a vérfarkasok fegyvercsempész bandáit, de persze a sámánok és a varázslók folytonos zargatása sem hiányozhatott a palettájukról. Ilyen nagy ambíciókkal az ember viszonylag hamar észreveszi, hogy az állami erőforrások végesek, és a legtöbb politikus nem éppen a paranormális világ ellenőrzésére kívánja elkölteni azt. Így jártak a TEK vezetői is, akik pár hétnyi vergődés után belátták, hogy egyedül lószart sem tudnak kezdeni, és elkezdték felvenni a kapcsolatot a külsősökkel, akikről úgy gondolták, jó pénzért a segítségükre lehetnek.

 Így született meg a lista, Rick életének egyik fénypontja, mely a likvidálandó személyek nevét és főbb jellemzőit tartalmazta. Felkerülni rá a világ legegyszerűbb dolgai közé tartozott, hiszen elég volt, ha valaki véres ámokfutásba kezdett az emberek közt, nevét máris megkapta a TEK által foglalkoztatott külsős vadászok egyike, aki ezután egyből akcióba is lendült, hogy begyűjthesse a fejpénzt.

 Véres egy meló volt, ezt senki sem tagadta, viszont egész jól fizetett: a tegnapi japán például kerek kétszázezer forintot ért Ricknek. És ez után a jövedelem után még az APEH legelvakultabb aktakukacai sem követelték az adót.

 A Róka elkötelezett híve kényelmesen nyújtózkodott még egyet az ágyon, majd felkelt, és odasétált az ablakhoz, hogy vessen egy pillantást a három emeletnyi mélységben elterülő Jászai Mari térre. Ki tudja, miért, szerette nézni az odalent sürgölődő embereket, akik munkába igyekeztek vagy éppen rövid ebédszünetüket töltötték a közeli McDonald’s-ban. Örült, hogy neki nem kell közöttük lennie.

 Az ég ma különösen borús, felhős volt, talán még némi havazás is kinézett a délután második felére, így Rick pár pillantás után inkább lehúzta a redőnyöket és lámpát kapcsolt, hogy ne kelljen a tél látványát elviselnie. Átballagott a konyhába, csinált magának néhány meleg szendvicset, a kései reggeli közben pedig vetett egy pillantást a mobiljára is. A kis készülék szerint Hamed pontosan hatszor hívta, amíg aludt. A sámán arca fájdalmas grimaszba torzult ezt látva.

 Hamed, ez az alig másfél méter magas, csont sovány, himlőhelyes képű muzulmán fickó volt a Róka klánjának magyarországi vezetője, aki még a kilencvenes évek végén ragadta meg a hatalmat, mikor a totem hívei hatalmas veszteségeket szenvedtek a vámpírok egyik házával folytatott csatározások során. A férfi időt, fáradtságot és pénzt nem kímélve újraszervezte a klánt, többek közt Ricket is ő hívta az országba, az elmúlt bő egy évtizedbe pedig a régió egyik legbefolyásosabb paranormális csoportosulásává tette azt.

 Mindezek fényében érthető, hogy a legtöbb Róka hívő sámán valóságos félistenként beszélt Hamedről, Rick azonban nem teljesen osztotta ezt a véleményt. Neki magának a muzulmán férfi jobb kezeként többször is volt alkalma megfigyelni a tökéletes vezető mögött húzódó megalománt is. Ami azt illeti, koránt sem volt benne biztos, hogy Hamed nem csak saját magáért emeli fel az egész klánt, hogy a legvégén aztán egyedül neki jusson a hatalomból. Őszintén szólva, néha már kifejezetten utálta a muzulmán férfit, épp ezért most nem is nagyon igyekezett megtudni, miért kereste. Egyszer hívta vissza, majd amikor a vonal túloldalán senki sem vette fel a telefont, magára kapta a kopottas pulcsiját, és kilépett a lakásából, hogy begyűjtse a fejpénzt a tegnapi akció után.

 A TEK paranormalitással foglalkozó ügyosztálya egy ferencvárosi irodaház negyedik emeletén helyezkedett el, egész szép kilátással a Dunára és a budai oldalra. Az ide érkező vendégeket kényelmes bőrfotelek, pasztellszínű falak, mosolygós ügyintézők és öltönyös, napszemüveges biztonsági őrök várták. Ez utóbbi munkakörben a TEK általában pár hónapos zombikat alkalmazott, ezzel is jelezve, hogy a szervezet még mindig komoly munkaerőgondokkal küzd. Meg aztán egy élőholt sosem pofázott vissza, nem kért fizetésemelést, és még csak bejelenteni sem kellett.

 Noha a forgalom a nap minden órájában meglepően nagy volt a Budapesten élő paranormális lények számához viszonyítva, Ricknek még sosem kellett várnia, és ez így volt most is: a vadászok számára külön ügyintézőt biztosított a TEK.

- Szép napot, Warden úr! – köszönt az alacsony, szemüveges, barna hajú nő a pultja mögül a sámánra. – Megint leszedett egyet?

 A Budapesten működő vadászok közül Rick volt talán a legsikeresebb és a legaktívabb, nem is múlt el hónap anélkül, hogy legalább egyszer ne jelent volna meg az irodában fejpénzért, így az alkalmazottak már kívülről fújták a nevét, gyakran még rá is köszöntek az utcán, ha véletlenül összefutottak. Ki tudja, talán már a fal mentén ácsorgó zombik sem csak úgy tekintettek rá, mint egy darab húsra.

- Igen. Ezúttal a huszonheteset.

- Pillanat és ellenőrzöm – mosolyodott el az ügyintéző, majd elkezdte tanulmányozni az előtte álló monitort. – Ejnye, úgy látom, itt van egy kis baj, Warden úr. Az a helyzet, hogy nincs huszonhetes sorszámú célpontunk… Az elmúlt két hétben csak hatan szerepeltek a listán.

- Micsoda? – Rick egy pillanatig köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől. – Ez meg hogy a fenébe lehet? Hiszen tegnap a saját kezemmel vertem karót annak a seggfejnek a szívébe!

- Én hiszek magának, Warden úr, de az a helyzet, hogy a listán nincs semmilyen huszonhetes célpont – tárta szét a karját megadóan a nő.

- Az lehetetlen. Nézze meg megint! Magas japán férfi, denevér famulusokkal és valami rohadt idegesítő modorral. Ott kell lennie, tegnap öltem meg a maguk utasítása alapján!

- Lassan három hónapja, hogy nincs ázsiai célpontunk, Warden úr – jelentette ki pár klikkelés után a nő. – Szörnyen sajnálom, de ez a helyzet. Jöjjön ide, és nézze meg az adatbázist, ha nem hisz nekem.

 Rick válasz helyett csak elmormolt pár szitkot, majd előkapta a zsebéből a mobilját, és rövid gondolkodás után tárcsázta Gábort, a Macska klánjának hírszerzéssel, kémkedéssel és újságírással foglalkozó tagját, azonban barátja kinyomta a telefont, ami csak egyet jelenthetett: épp nővel volt.

- Bassza meg! – Rick most már nem fogta vissza magát.

 A teremben néhányan felé fordultak, egyesek megbotránkozva, mások csak kíváncsian, ám amikor meglátták élénkvörös haját és szakállát, egyből visszatértek eredeti elfoglaltságukhoz. Azok a sámánok, akiknek tűz lobogott a lelkük körül, gyakran produkáltak hirtelen kirohanásokat, hangulatváltozásokat, így egy kis ordibálást egy irodában igazán meg lehetett nekik bocsátani.

 Rick feldúltan viharzott ki az épületből, és dühe csak fokozódott, amikor meglátta, hogy odakint már esteledik. Ebben a pillanatban mindennél jobban rühellte a hosszú, végelláthatatlannak tetsző téli éjszakákat.

 Hamed végül valamivel öt óra után tudta elérni, pont akkor, amikor Rick a Duna partján sétált a Boráros tér felé.

- Hé, haver, életben vagy még? – érdeklődött szokásos, termetéhez képest meglepően mély hangján a muzulmán férfi.

- Ja. Miért ne lennék?

- Az jó. Akkor elárulnád, hogy mi a faszért ölted meg a helyi vámpírnagyúr örökösét?

- Hogy mi a fasz van?! – Rick sok mindenre számított, de erre a kérdésre nem.

 Sajnos Hamed válaszát már nem hallhatta, ugyanis ekkor egy erős kéz fonódott a csuklójára, egy másik meg kiverte a kezéből a mobilt.

Súgó 6 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.05.07. 13:21 Andzse Így, két érettségi között gyorsan firkantok egy véleményt, nem lesz se hosszú, se veséző jellegű, de ha több időm lenne, akkor sem szándékoztam ilyesmit írni, mivel nem igazán tudnék nálad mibe belekötni. Már az előző fejezet is tetszett, annak ellenére, hogy szinte egyáltalán nem szoktam szeretni a férfi főszereplő nézőpontjából írt regényeket. A felépítést most is az első fejezethez hasonlóan oldottad meg, talán valamennyivel "nyudogtabb" fejezet volt ez, legalábbis ha eltekintünk a legvégétől. Kellő bevezetés, még több infó a világról, a főszereplőről, kiadós feszültségfokozás, majd egy ütős végkimenetel. És végre ez a vég is olyan lett, hogy nem simítod el, mint az előzőt, hanem hagyod, had egye az olvasót a kíváncsiság az elkövetkezendők miatt. Szeretem, mikor beindulnak egy regényben a valós történések és lassan kibontakozik az alapkonfliktus, a regény mozgatórugóinak egyike-másika.  Nekem ez a második fejezet összességében jobban tetszett, mint az első, ezért kap egy fél ponttal többet, viszont azért nem kap maxot, mert azt azért nem sikerült kihozni belőlem, hogy mindenáron tovább akarjam olvasni a regényt. 10/9,5

2012.04.28. 23:20 Noi   Kedves Kharex! Az első fejezeted elragadott magával, és azt kell hogy mondjam, nem okozott csalódást a második sem. Olvasással párhuzamosan írok, remélem, semmit nem hagyok ki. Az első fejezetbe az utolsó mondat szerintem egy kicsit hosszú. Nyugodtan közbeszurhattál volna egy pontot, hogy könnyebben érthető legyen, és ne kelljen gondolkodni, hogy ez éppen mire is vonatkozik. "Róka oly sok öntörvényű hívéhez hasonlóan..." A Róka :) A Rókai hívei, nem egy darab róka.  A köves hasonlat szerintem egy kicsit gyenge, bármi más szerintem jobban kifejezte volna a helyzetet. Az APEH részét ki lehetett volna hagyni... ez nem hiba, csak nekem szúrja a szemem :) Az, hogy a zombik a biztonsági őrök... ha belegondolsz, elég hihetetlen. Végülis pont a nem-emberi lények ellen küzdött úgymond az egész épület, erre egy zombi lesz az őr? Nem valószínű - még egy vámpíroktól hemzsegő világban sem :) Az izgalom szinte törvényszerűen fokozódott a fejezet vége felé, és most ott tartok, hogy azonnal folytatni akarom. Mint az a könyv, amire heteket, hónapokat vársz, aztán falod a lapokat, egy-két nap alatt több száz oldalt falsz fel. Na, most ilyet érzek :)   Pontszámod: 10/9   Noi

2012.04.14. 12:47 Gyöngyvér Helló, itten vagyok! Lehet, hogy már mondtam neked párszor, sőt biztos, hogy a te műveidet a végükért szeretem. Azokért az álleejtős befejezésekért, amit itt is megkaphattam, bár ez csak egy fejezet. Mondjuk az előző fejezethez képest ez tényleg nyugodtabb, lassabb, és kevésbé véres, de örülök, hogy megkaptuk a háttérinfókat, még ha nem is az összeset. Külön jó pont a zombi biztonsági őrök. Nagyon morbid, de nagyon jó. Na, most jön a dolog fő része: fogalmam sincs, mit is kritizáélhatnénk ebben. Azért csak találok ám valamit, mert ugye, muszáj. Szóval ami kissé idegesített, az az, hogy nem mindig tudtam, hogy mik azok a rövidítések. őszintén szólva egyedül az APEH-ot értettem egyedül, a többi jelentését homály fedi. Igazán odaírhattad volna, hogy melyik micsoda, mert csóri olvasó, mint én vagyok, nem biztos, hogy érti. Szerintem egy zárójellel simán megoldhattad volna.  Ja és még valami: hogy Hamed nem csak saját magáért emeli fel az egész klánt, hogy a legvégén aztán egyedül neki jusson a hatalomból.  Ez a mondatot nem igazán értem. most vagy azt akarod irni, hogy saját magának kapartatja ki a gesztenyét, vagy a csapatával együtt tör világhatalomra? Ez zavaros. Összeségében szólva nem csalódtam benned igazán, bár 9/10-ből, mert nem értettem a rövidítéseket.

2012.04.13. 20:20 Netty Szia! Hát, tényleg igaznak tűnt az ígéreted: nem volt ebben túl sok „karate”. A regényekben mindig utálom az effajta magyarázó részeket. Nem is tetszett annyira ez a fejezet, mint az előző, habár még mindig jól írsz, és a helyesírásod miatt sem kaptam agybajt. Kicsit fogtam a fejem, hogy ugyan én mit tudnék kritizálni, azon kívül, hogy a verekedés elmaradt, de azt hiszem, istenigazából semmibe sem tudnék belekötni. Azért mégis megpróbálom. Annyira kultúrálatlan baromnak éreztem magam, mert az Al-Kaidát még igen, de a rövidítéseket nem értettem (jó, az APEH-ot úgy, ahogy), meg voltak számomra idegen dolgok is. Ezt fogjuk az én butaságomra. Bármennyire hiszem, én sem tudhatok mindent. Volt egy olyan jó hasonlatod, ami a jelenlegi percben sem tudom, miért, mégis elnyerte a tetszésemet: „de a valóságba annyira érdekelte őket az Al-Kaida meg az összes többi ilyesfajta csoportosulás, mint mondjuk az átlagembert egy darab kő.” Ó igen, nem maradt le a „valóságba” után egy n betű? Szerintem nem kéne annyira erőltetni a „muzulmán férfi” kifejezést, képzeld el, ha ezt a regényedet kiadatod, és elolvassák a muzulmánok... Gyanítom, a sötét kapualjakban nemcsak „rosszarcú úriemberek” fognak tárt karokkal és pálmalevelekkel várni, hanem ezek a férfiak is. Eddig bírtam kritizálni, jöjjön az abszolút pozitívum: a vége tetszett. Sok villámkép átsurrant a fejemben, többnyire a folytatás lehetséges módjáról, ám pontosan az utolsó mondat késztet további olvasásra. Meg ezek a felszabadult, durva káromkodások oldották (nálam) a feszültséget, hogy „gyerünk már, történjen valami!”, aztán hirtelen „hideg víz a pofába”-ként ér az egész. Nagyon ügyesen kitaláltad, ám sajnos a droghatás mégis elmaradt. Nem baj, a stressz amúgy sem egészséges! Ez eléggé vérszegény kritikára sikeredett, nem vagyok formámban. Mindenesetre megint csak 9 pontot adok neked. További szép napot, jó írást! ^^

2012.04.07. 16:56 Hemy Hopp, ma újságolvasás közben szembejött a TEK, szóval visszaszívom, amit az előző kommentemben mondtam. :'D De látod, épp az ilyen magamfajta buták miatt kell kiírni a teljes nevet. De beégtem. :DD

2012.04.05. 20:18 Hemy Kedves Kharex! Még mindig egy öröm az írásaidat olvasni. :D Viszont most rögtön a második mondatodba szeretnék belekötni. Felesleges az elején leírnod, hogy a sámán, az előző mondatban már megnevezed az alanyt. Ha azt szeretnéd hangsúlyozni, hogy ő beza egy sámán, akkor inkább oda írd, hogy „hiszen legtöbb sámántársától eltérően…” Mondjuk. A harmadik mondattal ugyanez a helyzet, „a Róka vörös hajú híve.” Az előző fejezetben tökéletesen leírtad, milyen is Rick, nem kell újra részletezni. Elég, ha úgy utalsz rá, hogy „ő.” A másik: egy olyan tudatlan olvasó, mint én magam, sajnos nem rázza ki kisujjból, mi az a KFKI vagy TEK (amúgy ezek tényleg léteznek? Jó, gondolom a TEK nem.), szóval célszerű legalább egyszer a teljes nevükön említened őket, utána már mehet a rövidítés, csak az olvasó szempontjából nem szerencsés, ha végig egy bazi nagy kérdőjel lebeg a feje felett, amíg olvas. „egyedül lószart sem tudnak kezdeni” Ezt megelőzően olyan szépen, hivatalosan fogalmaztál, mint valami formális irat, és ezzel a lószarral puff, tönkrevágtad a felépített hatást. Az előző fejezetben abszolút elmentek a csúnya szavak, ide sajnos pont nem illik be. Hm. Nem tudom, milyen sűrűn akadnak likvidálandó ámokfutó vámpírok, de az a 200k/darab annyira nem tűnik nekem soknak. Plána nem, ha Rick nagyjából havonta egyet csíp el. A befejezés viszont pofás, továbbolvasásra készteti az olvasót, az tuti. Mivel picit gyengébb az előzőnél, erre a fejezetre 8,5 pontot adok.

1