Na de a leíró részek. Még mindig nem találkoztam sokszor velük.
Bár, végre kaptunk szereplő-leírást, Jenkisről, valamint végre Finn hátteréről is szó esett, de azért nem vitted túlzásba. J
Fontos, hogy a környezetről is adj egyfajta képet az olvasónak, mert te hiába látod magad előtt a helyszínt, ahol a szereplőid vannak és az események játszódnak, ha ezt nem írod le az olvasónak és nem fested le elé, akkor nem fogod elérni a kívánt hatást, az olvasó nem tudja teljesen beleélni magát a történetbe.

A stílusod még mindig tetszik. Aki szépirodalmi műre vágyik, az nyilván nem téged fog olvasni, de én, és szerintem egyébként sokan mások is kedvelik az efféle laza, felszabadult, humoros stílust. Persze néha nem árt másmilyent is kipróbálni, komolyabbat, de szerintem tartsd meg ezt a „jó szokásod” és fejlesztgesd. J

Noha a fejezet nem volt hosszú, nem is nagyon értettem, hogy mi volt a funkciója. Sokat nem haladtunk előre a történetben, azon kívül, hogy megtudtuk lesz egy buli a tetőn, D.C. kettest kapott rajzból és hogy Finn fél az orvosoktól.
Úgy érzetem, hogy „áll” a történet, nem mozdulunk előre semennyivel, és információkat is csak olyanokat kapunk, amik annyira nem tűnnek lényegesnek. Kicsit úgy tűnt, mintha minden előzetes tervezés nélkül leültél volna, és ami eszedbe jutott, azt leírtad.
Egy fejezetet igyekezz mindig úgy felépíteni, hogy történjek is benne valami, tehát előre tervezd meg, hogy igen, ennek a fejezetnek ez és ez lesz az alapja, ez és ez fog történni, ami a későbbi történések folyamán lényeges lesz. A történetnek haladnia kell, ha egy helyben toporog, akkor az olvasó nem fog vágyat érezni arra, hogy tovább haladjon benne, hiszen valamelyest céltalannak érzi majd az olvasást.

Örülök, hogy olvashattam tőled két fejezetet. Bár maga a történet, a világ, a szereplők nem állnak olyan közel hozzám, és azt hiszem magamtól nem igen fogtam volna bele az olvasásába, a stílusod nagyon tetszik, engem kifejezetten szórakoztat.
Sokan írnak úgy, hogy semmiféle ráérzésük nincs, hogyan kellene a szavakat egymás után pakolgatni, hogy azzal jó hatást érjenek el, hogy élvezettel lehessen olvasni, amit írtak, de szerintem ez benned megvan, az meg rajtad múlik, hogy ezt az évek folyamán mennyire fejleszted és gyakorlod. Hajrá. J

Andzse voltam, és adok pontot is

10/7,5 

Mivel én adom le nyilván utolsóként (vagy utolsó előttiként) a kritikát, ezért nem megyek rá nagyon a helyesírási dolgokra, a többiek már nyilván megtették, de azért bemásolok pár számomra érthetetlen részt, mert nem bírom ki úgysem, hogy ne hívjam fel a figyelmet rájuk.

Jenkis méricskélő tekintetével találta szembe magát, ahogy megfordult, hogy lássa a lányt. A szemék épp a mellette ülő Finnt méricskélték. A fiú ártatlanul meresztette vissza rá spániel szemeit. – Itt mi, vagy hogy? A „szemék” gondolom elírás, de magát a szituációt sem értem, kicsit túlírtad. Már az első mondat kicsit nyakatekert, szerintem megfordítva a tagmondatokat érthetőbb lenne: „Ahogy Finn megfordult, hogy lássa a lányt, annak méricskélő tekintetével találta szembe magát. A fiú ártatlanul meresztette vissza rá spániel szemeit.” A középső mondat felesleges, mert már az elsőben leírod.

Tetőkoncert, és a járókelők dobálása csipszel és kukac alakú gumicukorral.  – Sok az „és”. „Tetőkoncert, valamint a járókelők dobálása chipssel és gumicokorral.”
 

„Felparancsolta az asztalra, megnézte a tüdejét, „ – orvos lánya vagyok, így ebbe már csak azért is belekötök. J A tüdejét megnézni nem tudja, (hacsak nem csinált ott helyben röntgent,) így gondolom arról van szó, hogy meghallgatta.

És akkor úgy összeségében…
A kezdő szituáció nekem nagyon tetszett, az tanárnő és a srác közti párbeszéden jót nevettem.
Azt már sikerült leszűrnöm a két fejezet alapján, hogy párbeszédekben kifejezetten jó vagy, mert szórakoztató és élethű mondatok hangzanak el a szereplők szájából, már csak azt kell kialakítanod és megtanulnod, hogy a szereplők mondatai azok egyben jellemezzék is őket, mert jelenleg még nem nagyon különböznek a más-más karakterek beszédstílusai. Érd el, hogy anélkül is tudja az olvasó, ki beszél, hogy odaírnád a végére hogy „mondta XY”. Ez persze nem azt jelenti, hogy akcentussal vagy egyebekkel kellene felruháznod a karaktert, sőt, nem is kell, hogy feltűnően máshogy beszéljenek a szereplők, de hát a való életben is eltérő a beszédstílusunk, máshogy fogalmazzuk a mondatokat, máshogy fejezzük ki magunkat. Az életben ez azért könnyebb, mert halljuk egymás hangját is, így tudjuk, hogy ki beszél, de egy történetnél ugyebár ez nem így van. Pontosabban, lehet így, ha ügyesen eléred, hogy az olvasó szinte hallja a szereplők beszélgetését. Szóval erre próbálj ráfeküdni a párbeszédek írásánál, és akkor tökélyre is fejlesztheted a dolgot.
Én egy történetben a párbeszédet tartom a legfontosabb dolognak, a leíró részek mellett, és ha van egy alap érzéked a párbeszédek felépítéséhez, akkor szerintem már jó úton vagy. J

 

Köszi, Engel, hogy szóltál. Szerintem egy rakás minden eltűnt az éterben a kritikám végéről, de már fogalmam sincs, mit írhattam. De 6 pontot adok a fejezetre.

Helló, iten vagyok!
Nos sokadszori próbálkozás után csak ideértem, és remélem ezúttal el is küldi, mert negyedszer nem kezdem újre.
Szóval úgy tűnik a második fejezetek a háttérinfókról szólnak, ami egyrészt jó, másrészt fura. Bár ez nem tartozik ide.
Ami idetartozik, hogy ebben a fejezetben mintha kevesebb lenne a voltozás, ami határozottan pozitív, viszont úgy tűnik, hogy belekeveredtél abba, hogy a kötőjel után nagybetűvel, avagy kisbetűvel kell-e irni. nem tudom, hogy ez elgépelés, oda, nem figyelés, vagy tényleg az amire gondolok, viszont zavaró. A kötőjel után kisbetűvel irunk, és a pontot ott tesszük ki. Ezzel a részével nem volt gond, de amikor egy mondaton belül akarod kifejezni, hogy mit művelt, akkor nem kezdünk utána nagybetűvel. ez persze nem vonatkozik a kérdőjelekre, és a hosszabb megszakításokra, csak ezekre a rövidekre: 
- Nem kapok levegőt – szipogta Fini. – Ez… ez lehet asztma is! – kiáltott, majd hangja átment rekedt krákogásba. – A csudába!
Aztán amit még különösnek találtam, hogy Aalex tényleg úgy viselkedik, mintha kutya baja sem lenne, pedig a végén szabályosan fuldokolt. Ha pedig nem veszi komolyan, akkor legalább tegyen egy megjegyzést, hogy milyen hipohondriás.
A szóismétlés is soknak éreztem, próbálj több szinonímát találni, az olvashatóságot is segíti. 
Összeségében nem volt ez rossz fejezet, bár kimondottan nem történt benne semmi. Bár azt azért az orrunkra közhetted volna, hogy mi van a srácccal. Kicsit úgy fest a dlolg, mintha függővéget akartál volna, de aztán nem jutott eszedbe semmi. Ez pedig így nem egészen a leghatásosabb. Úgyhogy erre a fejezetre én 10/6-ot adok neked.  

Szépen lehagyta xD

Mellesleg ez a fejezet nem volt unalmas, én elvoltam olvasás közben. Előfordult már velem olyan, hogy elbóbiskoltam az egyik könyv világának kutatásakor. Bár, azért kicsit furcsa, hogy Finn fuldoklott, Aalex meg ennyire lazán vette a barátja szenvedését. Mert nekem az jött le, hogy szinte a halálán volt az a srác.

Erre a fejezetre 6.5 pontot szeretnék neked adni, mert látom, hogy nagyon ügyes vagy, de van még min javítanod. Alapjába véve imádom az írásaidat, főleg azt a novelládat, amelyet beküldtél az egyik pályázatomra (a Párizsost).

További szép napot, jó írást! :)

Szia!

Nem volt rossz ez a második fejezet. Lényegesen jobban tetszett, mint az előző, bár több hibát találtam, mégis ezt rátudom arra, hogy hosszabb volt ez a rész. Itt nem éreztem azt, hogy siettél, meg már hellyel-közzel megtudtam néhány dolgot erről-arról a szereplőről.

Még az előző kritikámban kifogásoltam a „Fini” becenevet, elnézést kérek, itt már világossá vált (meg a reagálásodból is), hogy azzal minden rendben van. Bocsánat a tévedésért!

Rögtön rá is térek a nehezebb témára, ami a helyesírás:
” mert még egy órát a rajz-magántanárnál nem, bírna ki.” Rengeteg helyen láttam vessző felesleget ill. hiányt. A mondat az utóbbira egy tökéletes és nagyon szembetűnő példa.
” A szemék épp a mellette ülő Finnt méricskélték.” – szemek, nem?
Szerpentinfújó vs. szerpentin fújó. Kétféle írásmódot láttam, az utóbbi helytelen.
” hogy elterelje Finn figyelmét az képzeletbeli asztmarohamairól.” – A névelőnek illeszkednie kell a következő szóhoz, tehát itt a-t kell használni. Ezt gondolom te is tudod, gyanítom ez egy elgépelés.
” Mrs. Wonder ellentétben, Aalex édesanyjával egy szabálykedvelő, sikerre éhes, és sikert falatozó nő volt,” – No, itt aztán belekeveredtem a mondatba! Lehet én vagyok kissé gyengeelméjű, de át kéne gondolni, hova teszünk vesszőt!
” Az ablakok zárva, az egyetlen ajtót túl messze van.” – ajtó, csak simán.
” táltsa” – tátsa
”már a szemei is könnyezett a köhögéstől” – vagy egyes számba teszed a szemek főnevet, vagy T/3-ba az igét.
” ne lény ilyen makacs” – légy, kérem szépen.

Kis megjegyzés: a doktornő felnyitotta Finn mellkasát, vagy hogyan nézte meg a tüdejét? Inkább meghallgatta, tudod, a sztetoszkóppal.
Ott a végén, amikor Finn a doktornővel beszélget, a kérésnél nagyon gyengédnek tűnt. Ha felszólítja, akkor felkiáltójelet kell tenni, mert így ez egy egyszerű kijelentés, amitől Finn szinte hihetetlen módon táltosodott meg.

Figyelj jobban a szóismétlésekre, találtam néhányat, amik amúgy nem annyira idegesítők, hogy említésre méltók legyenek!

Na de, én nem csak hibákat találtam, hanem rengeteg pozitívumot is. Például amikor Finn és Aalex elkezdtek beszélgetni a rendelő felé menet, és azok a leírások, mondjuk a tetőpartiról, szépek voltak. Sikerült megkedveltetned velem azt a bizonyos Harryt, meg D.C.-t, csupán egyetlen félmondattal („megfújnak egy bevásárlókocsit és leugranak vele a tetőről”). D.C. neve is nagyon ötletes, kifejezetten tetszett!

Mellesleg ez a fejezet nem volt unalmas, én elvoltam o

Kedves Jons!

Itt a kritikám a második fejezetről:

Nekem az elején elég furcsa, hogy pont rajz órán vannak a gyerekek. Mivel ez készségtantárgy, nem mindenki lehet ügyes belőle, ezért a tanárok a kreativitást és az igyekezetet osztályozzák, illetve a tanuló önmagához mért teljesítményét. Oké, hogy nem lesz ötös belőle egy pálcikaember szinten megrekedt gyerek, de rajzból például eleve nem is lehet buktatni. Legalábbis Magyarországon így van. Na jó, az én időmben így volt, amíg voltak rajz óráim, gőzöm sincs, ma hogy megy. Bár gimiben is inkább szerkesztettünk, amihez meg olyan nagy kézügyesség nem kell. Szóval véleményem szerint kicsit felszínesen gondoltad át ezt a jelenetet.

„Más emberek akkor adnak ilyen hangot, ha éppen most készülnek agyonnyomni egy tehetetlen  kis pókot.” Miért, milyen hangot ad ki egy ember, aki agyon akar nyomni egy pókot? Én általában hang nélkül, üvöltést, kiabálás, sikítást, nyöszörgést mellőzve ölök bogarakat, így nálam ez a hasonlat nem talált be. Használj konkrétabb példákat.

„Jenkis középmagas néger lány volt” Ilyet nem illik mondani. Mármint, hogy néger. Fekete, vagy sötét bőrű.

Ugrálós bicikli? Az mi a szösz? Egy félmondatos magyarázatot mellékelhettél volna hozzá.

„egyetemista, ami ebben az esetben az alkoholista szinonimája is lehetne.” Ezt a kijelentést az egyetemisták nevében kikérem magamnak! :D Nem így működnek ám itt a dolgok.

Számomra eléggé a semmiből jön, ahogy elkezdenek valami tűzgyújtásról beszélgetni. Azt kicsit lehetne konkretizálni, mert eléggé a levegőben lóg.

Szerintem a legnagyobb hibád, hogy nem tudod, milyen az a közeg, az a világ, ahol a történeted játszódik. Gondolom, a helyszín Amerika, igaz? Itt kezdődik a baj. Merem feltételezni, hogy azon kívül, ami a kiszínezett amcsi tinifilmekből meg –könyvekből neked átjön, nem sok mindent konyítasz az amerikai oktatási rendszerhez. Ezért fogod a magyart, és egyszerűen odarakod, ettől pedig elég hiteltelen lesz az írásod. Plusz, olaj a tűzre, hogy belekeverted a cserkészséget is. Hogy „újra” cserkész lehessen, mondtad te. Nos, én sem vagyok ezen a téren szakértő, de úgy tudom, ha valaki egyszer cserkész lesz, az utána már úgy is marad. Elég érdekes ez az intézmény, főleg egy európainak, de hát mindenki tudja, hogy az amcsik, őőő… furák. Csak hogy visszafogottan fejezzem ki magamat.