5. fejezet

Krisztián:

Második nap Európában és ebben az iskola félében is. Felveszem az egyenruhám, majd miután elvégzem az összes teendőm, elindulok a suliba, útközben találkozom Zolival és Lénával is. Némán haladunk egymás mellett, annyi mondani valónk lenne még, de valahogy nekem sincs kedvem megszólalni. A suli már most unalmasnak tűnik, de azért érdekel is, hiszen ide jár Linda. Nem mintha belezúgtam volna, inkább az a helyzet, hogy elérhetetlen, vonzó és különleges, van valami a lelke mélyén, amit nem tudok megfejteni, fájdalom vagy titok, esetleg egyszerre mindkettő, de biztos, hogy nagyon rejtélyes lányról van szó.

Szép nap van, verőfényes és meleg, az ősz ellenére is. A fény egy kicsit zavar, így sietős léptekkel haladunk, már napok óta nem ettem, kellemetlen a napon lenni, amúgy meg semmi bajom nem lesz, csak fáraszt a sok napfény.
Beérünk a suli területére, körbenézek, a fák levelei már sárgulnak, a parkolóban diákok lézengenek, Lindát sehol sem látom, lehet még nem jött meg. Alig teszünk pár lépést a bejárat felé, amikor elénk toppan egy fiú. Azonnal tudom, ő egy démon, szemei smaragdzöldek, tehát vérbeli démon, nekik olyan tiszta a szemük színe, mint az alapszínek, amik természetesen úton szinte lehetetlenek.
– Péter vagyok, Somogyi Péter. – mutatkozott be semmi köszönés nélkül. – Remélem, tudod miért kerestelek, kerestünk fel – ekkor vettem észre, hogy mögötte ketten is állnak, egy szintén zöld szemű démonlány és egy barna szemű fiú. – Ő a húgom, Dália. – mutatott a lányra. – Ő pedig egy barátom, Tamás.
– Sziasztok! – köszöntem illedelmesen, majd halványan elmosolyodtam. – Hogyne tudnám, mit akartok, ti mindig ugyanazzal a szöveggel jöttök, csak más nyelven. – vonok vállat. – Bemutatkozzam, vagy nem szükséges?
– Túl nagy a szád, vámpír! – Szól rám a Tamás nevű démon, hangjában felfedeztem elég sok ellenszenvet, ha lehetne, már rég megölt volna. Végig mérem a fiút, sovány arc, barna, szinte már vörösbarna szemek, szőke haj, nyúlánk testalkat, hétköznapi tininek néz ki, de elég nagy energia árad belőle, nagy démoni erő.
– Tudjuk ki vagy, minket is tájékoztattak. Lehetséges lenne valamikor nyugodt körülmények között beszélgetni? Négyszemközt? – Ez meglep, azt hittem, majd most mindent lerendezünk, de ezek szerint ők máshogy tervezték. Na, mindegy, nekem így is jó lesz. – Mondjuk iskola után? A vezetőink tudni szeretnék, hogy megbízhatnak e benned. – A másik fiú felhorkan, de nem törődök ezzel.
– Nekem jó lesz iskola után – vonok vállat.
– Oké. Tanítás után, itt a parkolóban, a nagy tölgynél találkozzunk! Én már ott leszek – azzal se szó, se beszéd a kis csoport eltávozik. Furcsák ezek a démonok, pláne errefelé.

A bejárathoz vezető lépcsősor tetején telepszünk le, várjuk a becsöngetést, még van úgy negyedóránk, nem kell sietnünk. Léna Zoli ölébe ül, én meg csak állok mellettük, figyelem a lassan beszállingózó diákokat.
– Ne törődj ezekkel a démonokkal – int Léna. – Mindenkivel végigjátsszák ezt, az öregebbek nem szeretnek beleszólni a fiatalok dolgaiba, és így tanulnak is. Zolit például meg is támadták, mikor ide érkeztünk. – Léna hangja enyhe ellenszenvről árulkodik.
– És ezt a vadászok csak úgy eltűrték? – kérdezem rájuk nézve, Léna pont akkor simítja hátra Zoli kócos haját, egyáltalán nem törődnek a látszattal, vagyis most nem.
– Akkor igen, mert nem Linda volt a fővadász – válaszol Zoli. – Az előző fővadász démon párti volt, de Linda sokat újított miután hatalomra került, és már teljesen egyenjogúak vagyunk, múltkor is egy kisebb démon csapat egy heti elzárást kapott. Persze mi se vagyunk kivételek. Kinga sokszor megszökik és vadászik, kitalálhatod, hogy nem állatokra. – Elmosolyodok és eszembe jut a tegnapi virgonc, ezüst szemű vámpírcsaj.
– Szerintem meg is érdemli, nem bírja ki azzal az egy literrel, amit minden hónapban megkapunk? Én tökéletesen megvagyok vele – Zoli kedvesen néz a lányra.
– Igen, kedvesem, de ne felejtsd el, hogy még soha nem ittál élő emberből vért. Akik ezt ismerik azoknak sokkal nehezebb – magyarázza gyengéden. A vér szóra egy kicsit elhomályosodik minden, kezdek szomjas lenni. Megdörzsölöm a szemem, majd az órámra nézek öt perc és becsöngetnek.
– Hanyagoljuk a témát, skacok. Nem ittam egy jó ideje…

***

– Haver, kezdesz egyre rosszabbul lenni – veregette meg a vállam Zoli. Mire én csak bólintással válaszoltam, szünet van, még egy óra aztán mehetek haza. Minden érzékem tompa, a fejem zúg, néha szédülök, de annyira nem vészes. A fény már égeteti a bőröm, így hálát adok az égnek, mikor elborul és zuhogni kezd az eső.
– Nem sokáig bírom, minden illat egyre erősebb – dőlök hátra. A suli egyik erkélyén ácsorgunk, a fedett részen, távol minden embertől.
– Akkor lógjunk el az utcsó óráról, nem hiszem, hogy bárkinek is hiányoznánk – ajánlja fel, de egy intéssel elutasítom.
– Jól hangzik, de ma ne. Még a végén azt hinnék, hogy azért lógok, mert nincs itt a fővadász – Linda ma nem jött suliba, és egészen eddig csak ez és a vér foglalkoztat, de lassan kezd elködösülni a kép.
– Mégis mióta nem ittál? – vesz egy cigit a szájába.
– Egy hónapja, vagy több… még azt se ittam meg, amit a vadászoktól kaptam, túlontúl elővigyázatos voltam, miután elzártak a kis incidens miatt. – nézek Zolira, aki meglepettségében még meggyújtani is elfelejti a cigit.
– Akkor jó, hogy szóltam Lénának – eszmél végre fel, majd előveszi az öngyújtóját.
Pár perc múlva megpillantok egy esőkabátos leányzót, amennyire ki tudom venni Léna az, valamit hoz.
– Sziasztok! Látom időben megérkeztem. – nyom egy puszit Zoli arcára. – Tessék Krisztián, ettől majd jobban leszel. – vesz elő a zacskóból egy termoszt. – Gondolom nem kell magyaráznom, hogy mi ez. – mosolyodik el.
– Kibírtam volna – veszem el, majd töltök magamnak. Pár korty után sokkal jobb, ahogy a sós vér szétárad a szerveztemben minden kitisztul, a zúgás megszűnik, a szédülés is elmúlik. Egy pohártól jobban leszek, amitől meglepődök, úgy tűnik a koplalás egész jót tett a szervezettemmel, hiszen eddig sokszor literekre volt szükségem egy-egy huzamosabb ideig tartó éhezés után.
– Szóltam Lénának, hogy segítsen rajtad. Neki meg testnevelés órája lett volna, így haza szaladt egy kis nassolni valóért. – magyarázza Zoli, majd magának is tölt belőle. – Ügyes vagy, angyalom. – csókolta meg a lányt, én meg elfordulok, hagyjuk a csöpögős jeleneteket!
A távolba meredek, a sűrű esőfüggöny alig enged látatni valamit, pedig vámpír vagyok, tehát sokkal jobb a látásom, mint az embereké, de úgy esik, mintha dézsából öntenék. Mély levegőt veszek, nagyon jó illatok terjengnek, a falevelek különös táncot járnak, ahogy a szél megtépázza az ágakat, majd idő előtt földre kényszeríti őket. Elmélkedésemből a becsengetés hangja ébreszt fel, ideje tanulni.

Mikor leülök, a helyemre egy kis cetlit találok rajta, démon szagút. Széthajtom, majd érdeklődve olvasom el azt a pár sort, amit rávéstek.
„Sürgős teendők miatt, csak holnap tudunk veled beszélni. Reggel legyél, a már megbeszélt helyen, egyedül!” – nyugodtan vágom zsebre, egy gonddal kevesebb mára.
Megnyalom szám szélét, majd érdeklődő pillantásokat vetek az előttem lévő üres helyre, ahol Lindának kellene ülnie, de ma nem jött suliba… Vajon miért? Nixi pedig nem mond semmit, egész nap a bulit ecsetelte, amit holnap tart, ahova hivatalos vagyok én is.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.04.07. 12:50 Netty Szia Engel! Egy újabb jó rész! Már alig várom azt a fejezetet, amiben leírod, hogy mi lesz, amikor Krisztián találkozik azokkal a démonokkal! (Ne árulj el semmit, még ha kérdezek, akkor sem ;)). Kiemelnék egy mondatot, ami nagyon, de nagyon tetszett: "a falevelek különös táncot járnak, ahogy a szél megtépázza az ágakat, majd idő előtt földre kényszeríti őket." Ez annyira szép volt! Említettem, de a nassolni való is nagyon tetszett xD A vámpírok vérrel nassolnak, milyen igaz xD Már alig várom az új fejezetet! *-* Válasz: Szia, Netty! Köszönöm szépen ezt az igazán pozitív véleményt, remélem a további részek is ugyanígy fognak tetszeni :) Köszi ^^ Engel D. White