4. fejezet

Linda

A délelőtt gyorsan eltelik, és ennek örülök a legjobban. Igaz, ami igaz a délután sem kecsegtet jó hírekkel, ugyanis titkárnőm, Zita hívott, hogy fontos hírek érkeztek és amint lehet, be kell mennem a bázisra. Márk visz be, nem volt kedvem gyalogolni és e mellett Nixi is kezdett rám akaszkodni, nem egy idegesítő a csaj, de néha tudhatná hol a határ. Persze tudja ő, de van, amikor észre sem veszi, mint ma is. Ezen elgondolkozok egy kicsit, de hagyom a fenébe az egészet, mert halk csilingeléssel kinyílik a lift. Határozott léptekkel indulok meg az irodám felé, Zitát már messziről látom, úgy tűnt valami miatt nagyon aggódik. Nem csodálom, ő is annyi ideje van itt, mint én.
Egy papírt szorongat. Majd mikor észrevesz látszólag veszít a feszültségből.
– Jó napot, kisasszony!
– Neked is, Zita! Nos, mi az, ami nem tűr halasztást? – érdeklődök.
– Az Észak-Európai Szövetség fővadásza küldött egy faxot, amiben az alábbi áll. – nyújtja át a papírt szemlesütve, amitől egy kicsit megijedek, gyorsan olvasni kezdem.

Tisztelt, Linda Rácz!
Sürgős segítségre van szükségünk! Az Észak-Európai Szövetség déli részén egy veszélyes vámpír csapat garázdálkodik, a banda egyre jobban halad le az észak-közép határhoz. Kérem azonnali segítségét!

Tisztelettel: Alfons Brai

az ÉESZ fővadásza

Jól tudom miket kell tennem egy ilyen esetben, így azonnal intézkedésbe kezdek.
– Szóljon az északi határvadászainknak, hogy sürgős megbeszélést kell összehívnunk. Holnap délután öt vagy fél hatra rendelje ide őket! Továbbá azonnal hívja fel Alfons Brai urat, szeretnék pontos információkat kapni. – A riadt arckifejezésre elmosolyodok. – Nyugodjon meg, tudom, mit kell tennem, bízzon bennem! – mosolyogok még mindig.
– Én bízom magában, kisasszony. Már intézkedem is – lép az asztala mögé, én pedig az irodámba vonulok.

Gyorsan átöltözök, a reggel behozott ruhám, veszem fel, a sulis egyenruhát pedig csak beteszem a szekrénybe. Gondterhelt arccal ülök az íróasztal mögé, átnézem a mai jelentéseket, a déli határvadászoktól, keletről, nyugatról és északról. Északon még nem tapasztaltak semmit, de már értesítették őket.
Megpördülök a székben, majd elgondolkodom a mai napon, Krisztián… a vámpír, aki teljesen más, mint az itteniek, sokkal közvetlenebb, de ez nem is annyira meglepő, hiszen az Államokban hiába van olyan erős belső összhang, ha a kinti apróbb vadászok nem annyira erősek, mint mi felénk. Ezzel szemben az amerikai szövetségek hatalmas „hadierővel” rendelkeznek, edzetek, fegyelmezettek, de emberként semmit sem érnek. Megrázom a fejem, én teljesen máshogy képzelem el a KESZ-t; össze fogom gyúrni a rendezettséget, az erőt, az európai ember stílusával, a leghatásosabb vadászszövetség lehetnénk, ha sikerülne, és sikerülnie kell!
Az elmélkedésből a telefon csengése zökkent ki. Zita az, sikerült utolérnie Alfonsot.
– Jó napot, Rácz kisasszony! – szólal meg a vonal másik végén Alfons.
– Önnek is, Brai úr! Gondolom, tudja, milyen okok miatt hívom önt – térek a tárgyra, természetesen angolul beszélve.
– Számítottam a hívásra. Mit szeretne tudni a kisasszony?
– Mindent, amit tudnom kell – adom az egyszerű választ.
– Tizenkét vámpírról van szó, az északi-közép határt egy hét múlva elérjük a vadászattal, a Kárpátokban sikerülhetne bekeríteni őket, ha segítenek az ottani határvadászok. – logikusnak tűnik, bár picit veszélyes is hiszen majd százötven vadászt a hegyekbe küldeni felelősség.
– A lengyel határ veszélyes, de ön tudja, hogy milyen képességekkel rendelkeznek a vámpírok. Itt felmerül is egy kérdés, mi okból vadásznak erre a csapatra? – teszem fel a számomra legfontosabb kérdést, valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy ekkora vámpír csapat összegyűlik és pont az ÉESZ-ben kezd randalírozni.
– Az Európai Szövetség adta ki a parancsot, mi se tudunk többet, mint ön. Viszont annyi biztos, hogy az Ázsiai Szövetség is fokozott figyelemmel követi a vadászatunkat. – Ezen meglepődök, az Ázsiai Szövetség? Még nem láttam rá példát, hogy két szövetség útjai egybe forrjanak, na jó, a mostani puskaporos hangulat a Kelet-Ázsiai Szövetségben adhat erre okot. De ez akkor is meglepő, sőt megdöbbentő!
Lehunyom a szemem, miközben felteszem az újabb és újabb kérdéseket a másik fővadásznak. Alfons majd tíz évvel idősem nálam, már többször találkoztunk és elég erős barátság van az ÉESZ és a KESZ vadászai között, fő okként, hogy a féléves edzőtáborainkat kinn Stockholmban, az ÉESZ központjában tartjuk a mai napig.
Amiket Alfons mond nem kecsegtet jó dolgokkal, úgy döntök erősítést kell küldeni a határra, nehogy betörjenek a KESZ területére, most nagyon nem jönne jól. Az Európai Szövetség már így is minden mozdulatomat figyeli. Oldjuk meg a dolgokat a szövetségemen kívül!

* * *

Villanyok lekapcsolva, számítógépet kinyomtam… Forgalmas egy délután volt, éjjel tizenegy óra van, és még csak most hagyom itt az irodát, egy tizenöt éves lánynak nem ilyenkor kellene haza menni, de én ugye kivétel vagyok. A bázison is már alig vannak, inkább csak az ügyeletesek és az örök. Mindenkitől elköszönök, beszállok a liftbe és megnyomom a földszint gombját. Az a pár perc; amíg az út tart, elgondolkoztat. A holnapi tárgyalás, az utána lévő feltételezett utazás - ha kell központi segítség is, amit majd holnap megszavazunk. Halk csilingeléssel kinyílik a lift ajtó. Elköszönök a portástól is, majd kilépek a hűvös éjszakába.

Lassú léptekkel indulok hazafelé, bátyáim már otthon vannak, így kénytelen keletlen egyedül megyek haza. Egy éjfekete motoros halad el mellettem, majd kerék csikorgatva keresztbe fordul az úton és megáll. Pár pillanatig még meresztgetem a szemem, majd ráeszmélek, hogy Norbi az. Leveszi a bukósisakot és elmosolyodok, tényleg ő az.
– Helló, Linda! – köszön azzal a macsó stílusával. – Késő este erre felé? Neked nem aludni kellene? – viccelődik, ugyanis ő is tudja, ki vagyok, hisz tőle vettem el a fővadászi címet, továbbá a barátnője voltam.
– Szia – sóhajtom. – Volt némi gond, vagyis inkább elintézni való, de ezt már te is tudod. – Norbi is a katonai egységekhez tartozik, mint démonvadász.
– Hát igen, mocsok vámpírok. Amúgy meg ez az új hapek sem tetszik nekem, ez a Krisztián. Olyan kis sunyi – jegyezte meg maró gúnnyal, mire csak forgattam a szemem.
– Tudom, hogy te milyen vámpír ellenes vagy. De bocsánat nekem haza kell mennem, fáradt vagyok – tájékoztattam az alapvető tényről, hogy már lassan éjfél lesz.
– Rendben, rendben. Nem húzom az időd. Pattanj fel, haza viszlek! – kacsintott rám, és én örömmel el is fogadtam az ajánlatot.
– Igazi úriember vagy, Norbi – ültem fel mögé. Jó szorosan átöleltem a fiút, miközben felderengtek a régi emlékek, mikor még egy pár voltunk, csak ez a fővadászi vizsga és a sikerem megbomlasztotta a kapcsolatunk. Norbi akaratlanul is féltékeny lett, és joggal, hisz hivatalosan őt illette volna meg, de a bizottság szerint rátermettebb vagyok, és okosabb, tapasztaltabb, csak tudnám mivel, mennyivel.
– Tudom, édes – hallottam még a választ, majd elindultunk.

Még negyedóra sem volt az út, örültem is neki. Az utcák szélsebesen száguldottak el mellettünk, ahogy ismertem Norbit, tuti, hogy nem a megengedettel ment, de ez nem is érdekelt. Minél hamarabb otthon, annál jobb.
Furcsa érzés járt át egész végig az úton, olyan kellemes, mint mikor még együtt voltunk Norbival. Emlékeztem arra a sok szép szóra, és ennek hatása alatt szálltam le a motorról is, aminek következtében ügyetlenkedtem pár sort.
– Nem semmi vagy, Linda – viccelődött Norbi, természetesen egy hatalmas mosollyal a száján.
– Én a helyedben nem nevetném ki a fővadászt! – mutattam rá, bár lényegtelen volt, hisz hangom komolytalanul csengett, persze nem is gondoltam komolyan.
– Igazad van, édesem – ölelte át a derekam, mire én kitágult pupillákkal néztem rá.
– Khm, khm. Norbi tudod, hogy már nem vagyunk együtt… – próbáltam gyengéden eltolni magam mellől, de nem sikerült.
– És nincs is esély? – nézett a szemembe szomorúan.
– Nem tudom, Norbi – ráztam a fejem gondterhelten.
– Egy pitiáner dolog miatt szakítottunk, túl nagy volt az egóm és… – kezdte el a kis monológját, de én mutatóujjam a szájára tettem.
– Tudod jól, hogy nem pitiáner, és azt is tudod, hogy mennyire érzékeny vagyok, nem tudom. – ráztam a fejem, majd felnéztem rá.
– Kérlek, nem érdekel semmi sem! Kezdjük újra, tisztalappal! – megzavarodtam, miért pont ma este kér meg? Miért szeretném újra érezni Norbi ajkait, miért? Némán álltam, hagytam had tartson a karjai közt. – Kérlek! – susogta az ajkaimba, majd lágy csókkal ajándékozott meg, nem tudtam mit tegyek, csak hagytam, hogy csókoljon, melynek titokba örültem. Szívem magasabb tempóra váltott, megkaptam azt, amire vágytam, de vajon újra akarom kezdeni?
– Nem, tudom. – fordítottam el a fejem, majd kibontakoztam az ölelésből. – Gondolkozni szeretnék… késő van már – válaszoltam halkan. – Szia, jó éjt! – rohantam be a házba, nem akartam választ hallani, semmit.

Becsuktam magam mögött az ajtót, majd hallottam, hogy Norbi elmegy. Szinte azonnal összeestem az ajtóban, és percekig sírtam, sírtam, de nem tudtam miért… Újból megtörtem, pedig nem volt semmi, nem történt semmi rossz sem, sőt inkább valami jó, de akkor miért nem tudom feldolgozni?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés