|
7. fejezet
7. fejezet
Krisztián:
Megint az iskolával kezdődik a nap, ez már kezd unalmas lenni. Ámbár azok a démonok aggasztanak, eddig mindig sokkal komolyabbakkal volt dolgom, felnőttekkel, de ezek a tinik! Értelmetlen velük beszélgetnem, de megteszem, nehogy bajok származzanak belőle. Kinyitom szobám ablakát, a hűvös hideg szellő beoson, körbe járja a szobát, majd kényszeresen távozik. Félmeztelenül állok, a nadrágot már felvettem, de nincs ínyemre tovább öltözködni, talán ma késhetnék egy kicsit, csak a móka kedvéért. Gondolataim gyorsan szárnyra kapnak, Lindára gondolok. A lány hangjára, szép testére, kedves mosolyára, mint egy angyal, olyan ez a lány… Halkan, mindent eláruló sóhaj szalad ki a számon, mikor az ablakon beugrik egy alacsony termetű csajszi, egy vámpír, méghozzá Kinga. Eddig egyszer találkoztam a lánnyal, de úgy tűnt őt nem zavarja, hogy egy ablakon keresztül jutott be a házba.
– Jó reggelt, Krisztián! – lépdel elém, ezüst szürke szemei csillognak, fekete haja lófarokba kötve, ajka ugyanolyan vérvörös, mint múltkor. Már a sulis egyenruhát viseli, hátán ott a táska.
– Ajtóról még nem hallottál? – fonom össze magam előtt a kezem.
– Jaj, ne légy már morcos! – nyájaskodik, majd egészen közel lép hozzám, engem figyel, látszik rajta, hogy minden egyes porcikám szemügyre veszi, majd csábosan mosolyog, ellenállhatatlan. – Semmi okod nem lehet rá, csak gondoltam beköszönök, az első napod óta nem is találkoztunk. – Néz rám szomorúan, de a szemében csalafintaság csillog.
– Na és? – nézek rá felvont szemöldökkel. – Majd ha akarok tőled valamit, akkor felkereslek. Nem megmondtam?
– De, de – bólogat. – Viszont te egy olyan ritka vámpír vagy… – susogja buján, majd a vállamra teszi kezét és szép lassan, érzékien végigsimít a felsőtestemen. Egy hirtelen mozdulattal elkapom a kezét, majd a falhoz szorítom.
– Ide figyelj, Kinga! – nézek szigorúan a szemébe. – Nem szeretem, ha egy csaj így játszadozik velem, pláne, ha az egy ismeretlen lány! Tessék észben tartani, és akkor ígérem, jóban leszünk. Fogtad? – engedem el a faltól, ő egy vészjósló kört tesz körülettem, szememmel követem a lányt, figyelem, ahogy az ablakhoz megy.
– Talán tényleg túlzottan is rámenős voltam, bocs. Látom rosszkor zavartalak. – Elgondolkozva harap az alsó ajkára, majd szemeit rám emeli. – De azért ne mond, hogy nem tetszem! Láttam a szemedben azt a rámenős csillogást – kuncog. – Szióka! – kacsint rám, majd kiugrik az ablakon, bizonyára a suli felé veszi az irányt. Apropó nekem is mennem kellene.
Előveszem a fehér inget, begombolok pár gombot, majd felveszem a zakót is. A nyakkendőt belegyűröm a táskámba, úgy vélem ma nem lesz rá szükségem. Megfésülködök, besparyzem magam, aztán már készen is állok az útra. Még becsukom az ablakot, de egy pillanatra megállok, megérzem Kinga fűszeres illatát, ami csak halovány, de jól árulkodik róla; itt járt a vámpírhölgy. Némán nézek ki egy pillanatig az ablakon, újból és újból eszembe jut Kinga, a fekete haja, vörös ajka, csábító szemei. Elmosolyodom, már most van egy lány körülöttem, még ha nagyon rámenős is, de annyira azért nem zavar, mint ahogy neki beállítottam, csak gondoltam jobb, ha tudja hol is a helye.
Az iskoláig a rövidebb úton megyek, ma nem találkozok Zoliékkal sem, inkább járom a magam útját, néha azt is kell. A tegnapi eső után picit hűvös van, de még elviselhető. A beton vizes, az utak szélén pocsolyák, bennük pedig egy-két béka kuruttyol. A gimit a háta mögött lévő erdőből közelítem meg, azonnal a nagy tölgyhöz megyek. Péter már ott vár, érzem az illatát, majd pár másodperc múlva meg is látom a fiatal lányt is, Dáliát most veszem igazán szemügyre, zöldszeme mellett ovális arca van, finom vonásai, alig lehet még tizennégy éves, biztosan az előkészítő osztályba jár, azért viseli az iskola egyenruháját. A másik, tegnap ellenszenves fiú, Tamás is a látóterembe kerül, mikor közelebb érek hozzájuk.
– Itt vagyok – vágtam zsebre a kezem, mint aki nem számít semmire sem, csak épp ellenkezőleg volt ez.
– Csakhogy, még hálát is adjunk az égnek?! – jegyzi meg Tamás.
– Állj már le! Nem azért vagyunk itt, hogy verekedj! – szól rá parancsolóan a másik fiú. Dália odabújik a testvéréhez, mint aki fél.
– Jobb, ha tisztelettel beszélsz velem! Nem vagyok egy kóbor vámpír, csakhogy tudd…
– Persze, persze! A hatalmas királyi vámpír klán egyik utolsó vámpírja! Szobrot ne állítsunk annak a hatalmas egótoknak?! – Tamás szavai egyenes utat találnak a szívemhez, a vámpíri önérzetemhez, miszerint a származásunk szent! Ezt minden démon tudja, tudják, hogy mivel lehet felbosszantani minket.
– Fogd be a szád! – lépek előre fenyegetően.
– Miért mi lesz, ha nem? Talán nekem ugrasz, tessék, itt vagyok! – lép ő is előrébb, csak pár lépés választ el minket egymástól. – Ne fogd vissza magad, vérszopó! – lök hátrébb, mire én egy erősebb lökéssel válaszolok.
– Állj le, mert még a végén rosszul jársz! – fenyegetem meg.
– Viselkedj, Tamás! – vág közbe egy éles, parancsoló női hang. Azonnal felismerem, hogy kitől származik, Linda az. Amint rápillantok nem várt jelenet tárul a szemem elé. Linda mellett a helyettes fővadász Hegedűs Norbert áll, a lány derekát átölelve.
– Nem tudom mi a bajotok nektek itt, de az iskola területén nem tűröm az ilyen összezördüléseket! – végig nézek a lányon, egyenruha, haja kiengedve, szemében furcsa elevenség csillog, de a fiú és közte lévő intim kapcsolat azonnal kiolvasható a szeméből. Ez idegesít. Idegesít, ahogy úgy állnak ott, mint egy pár, ahogy Norbert szinte birtokolja a lányt.
– Némi nézeteltérés történt csak itt, Linda kisasszony! – hallom Péter szavait, Tamás csak tüzesen néz rám, és én viszont, majd megköszörülöm a torkom.
– Nincsen semmi féle gond, kisasszony – erősítem meg én is.
Elállok a tervemtől, mi szerint én megleckéztetem ezt a mitugrász démont, mert az előttem kitárulkozó dolgok sokkal jobban lefoglalnak. Norbert puszit nyom Linda arcára, aki erre elpirul, sőt még bájosan mosolyog is. Ó édes Istenem, mit nem adnék azért, hogy rám mosolyogjon így? Kiverem a fejemből a dolgokat, inkább bemegyek az iskolába, hogy ne keljen látnom az egészet. Mert oké, hogy nem vagyok belé szerelmes, meg a többi, de azért mégis szemet vettetem rá… ha csak gondolatban is.
– Szia, Krisztián! – ugrik elém szélvészként Kinga.
– Nahát, kislány, úgy döntöttél, hogy a mai napon engem fogsz halálra idegesíteni? – állok meg, majd a falnak dőlök, kezem újból zsebre vágom.
– Jaj, már! – legyint. – Biztosan Léna és Zoli meséltek neked, igaz? – nevet fel, majd közelebb lép hozzám, szinte már bizalmasan. – Olyan bizalmatlan vagy. Nincs kedved találkozni ma este, csaphatnánk egy kis vámpír bulit – kacéran végigsimít a zakóm gallérján.
– Bocsánat, de ma már hivatalos vagyok egy buliba, ahova te nem! – hangsúlyoztam az utolsó pár szót. Picit felpaprikázott a nem rég látott jelenet.
– Látom még mindig morci vagy – néz rám szomorkásan, de közben szemében kacér csillogás rejtőzik. – De akkor majd máskor, ugye megígéred? – elmosolyodom, a kislányos viselkedés levesz a lábamról, kénytelen vagyok igent mondani, mellesleg jól is hangzik egy kis szabályszegés, Linda biztosan el lesz foglalva a kis helyettesével.
– Naná, hogy tudnék neked ellenállni, kislány? – emelem meg az állát, hogy pontosan a szemembe nézzen. A füléhez hajolok. – Csak légy türelmes… és ígérem, borsot törünk Linda orra alá. – mikor elhajolok, Kinga arcán hatalmas vigyor van, úgy tűnik, nem nagyon kedveli a lányt. Én pedig bosszantani akarom, ha már így jött ki a lépés.
– Tudtam, hogy nagyon jóban leszünk, Krisztián – hajol hozzám közel, most nem nagyon figyelek rá, mert ütemes lépteket hallok, biztos vagyok benne, hogy Linda az, mellette pedig valószínűleg Nixi.
Egy pillanat műve, csak egy másodperc, mikor Kinga közel hajol hozzám és gyors puszit nyom a számszélére.
– Viszlát, Krisz! – viháncol, mikor döbbenten nézek utána, úgy tűnik ez direkt Linda előtt csinálta. Nixi furcsán néz rám, Linda felszegi a fejét, mikor elmegy mellettem, nem kétséges, hogy látott mindent. Nem tudom, miért viselkedik így, hisz Norberttel van együtt, én meg... na, jó, nem is gondolkozom ma már ezen! Majd a bulin megkapja azt, amit ígértem neki, garantáltan és nem fog érdekelni, hogy azzal a sráccal van.
***
Este nyolc van, felveszem a fekete rövid ujjú ingem, ezüst nyaklánc, farmer. Parfümöt fújok magamra, igazi aromásat, hogy egy lány se tudjon neki ellenállni. Hajam szokásos. A saját szobámban, a tükör előtt állok, igen a szobámban van egy egész alakos tükör, magam sem tudom mi okból. „Megcsodálom” magam, majd nemes egyszerűséggel kiugrok az ablakon, tudom, merre kell mennem, Nixi nem is lakik olyan messze tőlem, csak mindössze egy nagyobb házban. Amint megérkezem, picit elámulok.
Hatalmas, háromemeletes palota. A falak hófehérek, az ablakok stílusosak, modern és mégis klasszikus. Odabentről a buli zajai szűrődnek ki, már javában tombol az osztály. Szimplán becsöngetek az ajtón. Nixi nyit ajtót, szűk vörös ruhát visel, mély dekoltázzsal, de még szoliddal, pont tűrhető. Ajkai is vörösek, szeme füstös, fülében csillámló arany fülbevalók. Szemében öröm csillog, mikor meglát, úgy tűnik már lemondott rólam, hogy egyáltalán eljövök e.
– Szia, bocs, hogy késtem – köszönök, majd egyből magyarázkodom is.
– Helló! – tárja ki az ajtót. – Nincs semmi gond, nem maradtál le semmiről sem. – legyint. – Gyere csak be és érezd jól magad!
– Köszönöm. – megyek be. – Nagyon jól nézel ki, Nixi – dicsérem meg a lányt, mire ő csak felnevet, hangos csilingelő hangon.
– Köszike. Nos, arra van a harapni való, persze csak… – elmosolyodom, értem mire gondol.
– Ne erőltesd magad, nincs arra szükségem – válaszolok neki, nehogy rosszul érezze magát, hogy nem hozott vért a számomra.
– Akkor jó. Alkohol és édesség van – mosolyog még, mire elmosolyodok.
– Jól hangzik.
Elvegyülök a tömegbe, zene, tánc, mindenfelé hajlongó emberek, mintha csak egy diszkóban lennénk, nem is házibuliban. Egy jó negyedóra múlva megpillantom Lindát. Hosszú haja kiengedve, ajkai cseresznyepirosak, szeme erősen kihúzva. Ruhája elképesztően jól áll rajta, egy nyakba pántos fekete flitteres felső és egy farmer short, ami tökéletesen feszül a lány combjára. Cipője egy szintén fekete magas sarkú, most úgy néz ki, mint az átlagos bulizós tinik, de én tudom, hogy más. Egy asztal mellett ácsorog.
– Szia! – lépek oda hozzá. – Mit iszol? – utalok a pohárra, amit a kezében szorongat.
– Csak egy kis rum. – felszalad a szemöldököm, nem gondolom, hogy ilyeneket iszik a lány, pláne egy házibulin.
– Jót tesz ez neked? – elmosolyodik, és felszegi az állát.
– Érdekel ez téged? Nem vagy az anyám, aki mellesleg kitudja, hol van, hogy számon kérj! – bök felém, a hangjából ítélve picit sokat ivott már, de még józan.
– Igazad van, viszont ígértem neked valamit – jelenik meg pimasz mosoly az arcomon. – Most pedig betartom! Jössz táncolni? – nyújtom felé a kezem.
– Azért vagyok itt – mosolyog rám, majd a parkett felé húzom és átvesszük a zene ritmusát…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Látod? Itten vónék, mert ami késik az nem siet.
Szóval két fejezet véleményét foglalnám egybe. Tetszik a sztori, olyan kellemesen fantasys, romantikus, szóval pontosan az a fajta amit az ember egy bosszantó, vagy idegesítő nap után olvasni akar.
Igaz, hogy még érződik rajta itt-ott a "kezdőség" de szépen fejlődsz. Bár nekem mintha még mindig olyan érzésem lenne, hogy rohansz. Igen, mindig ezzel jövök, de hát ismersz.
Viszont ez a tárgyalás kicsit szúrja a szememet. Pontosan ma volt szerencsém a bürokráciához és mit ne mondjak: rohadtul idegesítő. Szóval értem én, hogy ő a fővadász, meg érteni kell ilyenekhez, de azért az valahol hibádzik, hogy ilyen könnyen lerendezte. Legalább káromkodja el magát, vagy valami.
Aztán meg néhol túl sokat ismételgetted a neveket, de összeségében ennyi amit fel tudok hozni ellene.
Külön pozítívum, hogy Krisztián még mindig nem ment át nyalizósba.
Őszintén szólva, vagy csak mert szeretek ellenpont lenni, nekem Kinga karakterével nincs semmi gondom. Ezen a kidolgozottságot értsd, meg, hogy jól eltalátad az egész csajszit, de a valóságban nem lennék vele puszipajtások.
Ja és remélem valami kreatív dolog lesza szivatás. bár ismerlek úgyhogy tuti kitalálsz valamit. :)
Szia!
Szóval rohanok??? Hogy lehet ezt még lassítani? Egy fejezet kb egy fél napot ölelközre, szóval szerintem nem sietek, de ez ugye személyes vélemény.
A tárgyalás... úgy tűnik a hivatalos dolgokat még gyakorolnom kell, múltkor az akták, most ez, nem elsz így jó. :/
Krisztián? Óóó, majd meglátod te az, hogy milyen karakter lesz :P Szerintem félj! :D
Köszönöm a dicséretet Kingára.
A szivatás? Húha, majd meglátjuk.
Köszi ^^
Engel D. White