Hol is kezdjem, hol is kezdjem…

Tudjátok, tegnap volt szobatársam, I szülinapja. Készültünk neki egy kis meglepetéssel, mindenkit összeszedtünk a szobába, és mikor megérkezett ráijesztettünk egy hatalmas „MEGLEPETÉS!”-sel. Volt egyszerű süti, meg ajándékok, aztán elmentünk bandázni a városba. Igazából beszélgetésből és sétából állt az egész, a Feneketlen-tónál voltunk. Fiúk vettek maguknak sört, én kaptam zero colát és kb ennyi. Jól éreztem magam, mert valahogy most nem volt az a fajta megfelelési kényszer, mint máskor, aztán ma látva a képeket inkább ne tettem volna. Rémes a mosolyom, vigyorom, még mindig. Mindegy, ez nem rólam szólt.
Jó volt, kellemes volt és már azért kellett egy ilyen, pláne, hogy sikerült előtte összekapnom azzal a bizonyos fiúbarátommal. (Mostantól nevezzük D-nek az általam kitalált beceneve után, amit csak itt meg egy-két ismerősömnél használok.) Szóval D meg I nincsenek jóban, ez főleg azért van, mert D előző barátnője a szobatársunk volt, és azt hiszem eléggé bemártotta a sok hülyeségével D-t nála, és a nők meg összetartanak. (Közben D decemberben szakított a lánnyal, szerencsére.) Meg vannak mások is, azt hiszem ők tényleg csak megtűrik egymást, de inkább csak miattam, amiért azért hálás vagyok, csak nem gondoltam, hogy D nem jön legalább felköszönteni I-t, ha már annak idején, még ha némileg kényszerből is, ő is felköszöntötte. Nem kellett volna ajándékot hoznia, a bandázásból is kimaradhatott volna… Nem tudom, lehet csak én gondolom ezt rosszul. Mindenesetre úgy érzem, mintha választanom kellett volna köztük és én most I-t választottam volna. I a szobatársam, és ez majdnem olyan, mint egy barátság, de azért nem az. Nem tudom, lehet ezt sokan nem értik, de a néha felmerülő gondok és viselkedi formák miatt így érzem. Három éve lakok együtt I-vel, és mostanra kialakult valamiféle rendszer, kapcsolat, amit így ehet definiálni. Jövőre is a szobatársam lesz, legyen ez miatt akármennyire is mérgelődő D. Egyébként nem tudom, mi van most velünk, azt vettem észre, hogy D-vel csak a suliról és hozzá köthető programozós dolgokról tudunk beszélgetni, és hiába is vagyok a szaktársa, ergo ez engem is érdekel, mégis. Néha jobb lenne másról is beszélni anélkül, hogy két mondat után előkerülne a játék, a programozás vagy az egyetem. Azt hiszem nem vagyok jó passzban, érzem a feszültséget a vizsgaidőszak miatt, aminek a legelső tünete, hogy a héten kb minden előadást skippelni fogok, és nagyon sok egyetemi dolgot elhanyagolok, továbbá játszok, simsezek és ha ott valósítom meg mások életét, akkor sajnos gondok vannak nálam. Talán egy kiadós sírás, hiszti vagy valami segítene, de nem tudok sírni.
Irigy voltam, vagyok és még leszek is pl az I-nek szervezett meglepetés miatt. Az én szülinapomat sosem tudtuk így megünnepelni, és utoljára talán még általános iskolában éreztem, hogy ilyenkor én vagyok a fontos. I-nek pedig ez megadatik, hiszen tegnap mindenki csak vele törődött, őt szórakoztattuk. Pozitív irigység ez, hiszen én is alaposan benne voltam a meglepetésben, de azért remélem értitek. Ha már nem vagyok fontos egy embernek minden nap (a szüleimen kívül), akkor egy napon lehessek fontos mindenkinek, aki a barátom. Ugyan még fél év van hátra az én szülinapomig és nem várom, de azért a gondolatok megfogalmazódhatnak a fejemben.

Tisztáznom kellene D-vel a dolgokat, hogy miért vagyunk barátok, mire épül ez, mi a baj, de ez annyira nehéz. Mármint úgy értem a nehézséget, hogy szemtől szemben kellene ezt megbeszélni, és olyankor csak megbántom. Tudjátok, skorpió a csillagjegyem, nagyon veszélyes a csípésem, ha én egyszer dühös vagyok vagy visszavágok valakinek. Talán néha eléggé meggondolatlanul szólalok meg ilyen helyzetekben, sajnos. Bár tudnák nyugodtabb lenni vele szemben, de egyszerűen kezd fogyni a neki szánt türelmem, és mint minden pasi, ő se fogja észrevenni, mégis mi a gondom.