Az elmúlt napokban kicsit elfoglaltam mindenféle olyannal, amitől nem volt kedvem írni bejegyzést, és igazából azt is eldöntöttem, hogy nem ezzel a kifogással kezdem majd, de úgy tűnik nem tudtam megkerülni. Nem is bánom.

Szerdán hosszú időn találkoztam egy volt osztálytársammal, akivel pár hete kezdtem el beszélgetni ismét. Sétálni voltunk, mivel jobb ötletem nem igazán volt és azt hiszem neki is. Az elején egy kicsit idegesen viszonyultam hozzá, pedig én vetettem fel az ötletet, meg minden, de azt hiszem ez teljesen normális. Mindig ideges vagyok, ha olyan emberrel találkozom, akit már nagyon rég láttam.
Szóval először könyvesboltban kezdtük, ezután meghívott fagyizni (cukormentes epres fagyit ettem), és sétáltunk egyet a Feneketlen-tónál. Közben mindenféléről beszélgettünk, amik eddig történtek velünk, vagy ami még három éve volt, az érettségi, például. Az egész szerda délután elment rá, de jó volt. Örülök, hogy végül találkoztunk.

Aztán csütörtökön végre eljutottam arra a pontra, hogy felkerüljön a fanfictem következő része. Most még hozzászólásokat is kaptam a csoportban, nem csak lájkokat. Sikerült jól megtéveszteni az olvasók nagy részét, sőt még az előolvasóm is értetlenkedett egy kicsit, hogy hát én nem is erről beszéltem, és most mégis klisésre változott a történet. Persze mindez csak álca, rengeteg utat hagytam benne, hogy végül tényleg ne úgy történjenek a dolgok, mint ahogy jelenleg mindenki várja. Remélem sikerül még a hétvégén írni az új részhez, bár jelenleg két beadandóval kell megküzdenem, illetve kedden algoritmusok2 zh, délután pedig InnoLab megbeszélések, mivel az egyik projektvezető úgy gondolta, hogy még a meeting előtt találkozhatnánk, hogy részletesebben bemutassa a programját. Már várom.

Aztán mi van még…
Jelenleg úgy tűnik, hogy némiképp sikerült jó irányba terelni a barátságunkat az előző posztban említett barátommal. Kiderült, hogy természetesen már megint csak rosszul kommunikáltunk egymással, és sajnos főleg én. Megbeszéltük, már amennyire lehetett, és így tisztázódtak olyan dolgok, amik nélkül még mindig egy kicsit puskaporos lenne a hangulatom. Néha nem is értem, hogy miért viselkedem így. Teljes mértékben felesleges, pláne mert ha elég diplomatikusan állok hozzá, akkor tök jól meg lehet beszélni vele a dolgokat, anélkül, hogy bármelyikünk is kellemetlenül érezné magát. Szóval most minden békés, én is jól vagyok. Főzőcskézek majd hétvégén, leginkább cukkiniból. Nagyon alacsony a ch tartalma és lassú felszívódású is. Tegnap cukkini ropogóst sütöttem vacsorára, holnap talán a cukkíniből készült pizza tésztát próbálom ki, mert ahhoz nem kell mérni a lisztet, mintha 100%-ban tk liszt lenne, így aztán többet is ehetek belőle, egészségesebb is. (Egyébként most nem hoztam fel a mérlegem, de pizzát szeretnék enni, és azért gondoltam, hogy akkor kipróbálom ezt a receptet.)

Hol is kezdjem, hol is kezdjem…

Tudjátok, tegnap volt szobatársam, I szülinapja. Készültünk neki egy kis meglepetéssel, mindenkit összeszedtünk a szobába, és mikor megérkezett ráijesztettünk egy hatalmas „MEGLEPETÉS!”-sel. Volt egyszerű süti, meg ajándékok, aztán elmentünk bandázni a városba. Igazából beszélgetésből és sétából állt az egész, a Feneketlen-tónál voltunk. Fiúk vettek maguknak sört, én kaptam zero colát és kb ennyi. Jól éreztem magam, mert valahogy most nem volt az a fajta megfelelési kényszer, mint máskor, aztán ma látva a képeket inkább ne tettem volna. Rémes a mosolyom, vigyorom, még mindig. Mindegy, ez nem rólam szólt.
Jó volt, kellemes volt és már azért kellett egy ilyen, pláne, hogy sikerült előtte összekapnom azzal a bizonyos fiúbarátommal. (Mostantól nevezzük D-nek az általam kitalált beceneve után, amit csak itt meg egy-két ismerősömnél használok.) Szóval D meg I nincsenek jóban, ez főleg azért van, mert D előző barátnője a szobatársunk volt, és azt hiszem eléggé bemártotta a sok hülyeségével D-t nála, és a nők meg összetartanak. (Közben D decemberben szakított a lánnyal, szerencsére.) Meg vannak mások is, azt hiszem ők tényleg csak megtűrik egymást, de inkább csak miattam, amiért azért hálás vagyok, csak nem gondoltam, hogy D nem jön legalább felköszönteni I-t, ha már annak idején, még ha némileg kényszerből is, ő is felköszöntötte. Nem kellett volna ajándékot hoznia, a bandázásból is kimaradhatott volna… Nem tudom, lehet csak én gondolom ezt rosszul. Mindenesetre úgy érzem, mintha választanom kellett volna köztük és én most I-t választottam volna. I a szobatársam, és ez majdnem olyan, mint egy barátság, de azért nem az. Nem tudom, lehet ezt sokan nem értik, de a néha felmerülő gondok és viselkedi formák miatt így érzem. Három éve lakok együtt I-vel, és mostanra kialakult valamiféle rendszer, kapcsolat, amit így ehet definiálni. Jövőre is a szobatársam lesz, legyen ez miatt akármennyire is mérgelődő D. Egyébként nem tudom, mi van most velünk, azt vettem észre, hogy D-vel csak a suliról és hozzá köthető programozós dolgokról tudunk beszélgetni, és hiába is vagyok a szaktársa, ergo ez engem is érdekel, mégis. Néha jobb lenne másról is beszélni anélkül, hogy két mondat után előkerülne a játék, a programozás vagy az egyetem. Azt hiszem nem vagyok jó passzban, érzem a feszültséget a vizsgaidőszak miatt, aminek a legelső tünete, hogy a héten kb minden előadást skippelni fogok, és nagyon sok egyetemi dolgot elhanyagolok, továbbá játszok, simsezek és ha ott valósítom meg mások életét, akkor sajnos gondok vannak nálam. Talán egy kiadós sírás, hiszti vagy valami segítene, de nem tudok sírni.
Irigy voltam, vagyok és még leszek is pl az I-nek szervezett meglepetés miatt. Az én szülinapomat sosem tudtuk így megünnepelni, és utoljára talán még általános iskolában éreztem, hogy ilyenkor én vagyok a fontos. I-nek pedig ez megadatik, hiszen tegnap mindenki csak vele törődött, őt szórakoztattuk. Pozitív irigység ez, hiszen én is alaposan benne voltam a meglepetésben, de azért remélem értitek. Ha már nem vagyok fontos egy embernek minden nap (a szüleimen kívül), akkor egy napon lehessek fontos mindenkinek, aki a barátom. Ugyan még fél év van hátra az én szülinapomig és nem várom, de azért a gondolatok megfogalmazódhatnak a fejemben.

Tisztáznom kellene D-vel a dolgokat, hogy miért vagyunk barátok, mire épül ez, mi a baj, de ez annyira nehéz. Mármint úgy értem a nehézséget, hogy szemtől szemben kellene ezt megbeszélni, és olyankor csak megbántom. Tudjátok, skorpió a csillagjegyem, nagyon veszélyes a csípésem, ha én egyszer dühös vagyok vagy visszavágok valakinek. Talán néha eléggé meggondolatlanul szólalok meg ilyen helyzetekben, sajnos. Bár tudnák nyugodtabb lenni vele szemben, de egyszerűen kezd fogyni a neki szánt türelmem, és mint minden pasi, ő se fogja észrevenni, mégis mi a gondom.

Voltam orvosnál. Kiakadtam. Tegnap tartottuk az InnoLab második meetingjét. Kiakadtam. Ma voltam fodrásznál. Levágták a hajam. Ezen nem akadtam ki, szerencsére.

Orvosról csak pár szót, nem éri meg ecsetelni. Három órát vártunk, hogy végre lefáradjon egy orvos rendelni, és akkor se az jött, akihez eddig jártam. Kb semmivel se törődött, mivel kimondott panaszom nem volt, de az értékeimen van még mit szépíteni, így megemelte a gyógyszeradagomat és már mehettem is. Következő időpont szeptember 1, remélem akkor már a saját orvosom lát el, és valamilyen szinten sikerült korrigálni az elvesztegetett időt, vagy minden rendbe jön és nem kell több kivizsgálás. Ennek örülnék a legjobban.

InnoLabon megismertük a beérkezett projekteket, szavazhattunk, hogy melyiknél szeretnénk lenni. Két hét múlva lesz a következő fázis, addig még egy-egy találkozón össze kell ülni, megbeszélni, hogy pontosan ezek a projektek milyenek is stb. Nem akarok róla sokat mesélni, csak majd ha ott járunk, hogy lesz egy, ami mellett letettem a voksom.

Fodrász, azaz igazából az egész délelőttöm.
Ugye nagyon sokáig festetni akartam, már írtam is róla, viszont a fodrászok lebeszéltek erről. A hajam olyan göndörnek számít, amin már nem nézne ki olyan jól. Melírt illetve egy másik stílust javasoltak még, de arra várni kellett volna és úgy éreztem, hogy nem halaszthatom el, mert akkor nem fogok visszajönni. Így hát beültem a székbe, a fodrász igazítgatta a hajam. Frufrut akartam, így azon gondolkoztunk, illetve a forgómnál lévő ritkább rész eltakarásán. Végül oldalra vágott viszonylag hosszabb frufrum lett, és a fejtetőn is valahogy sokkal dúsabb. Nem emlékszem, hogy miket vágott, meg mennyit, de mégis mintha hosszabb lenne még a hajam, mint eddig. Ja, igen! Egészen eddig azt hittem, hogy rövid hajam van. Aztán mosás, szárítás után kiderült, hogy ez a haj igenis hosszú. Lapockáig érő hajam van, és mindenhol, nem csak két oldalt, hanem a tarkómon is, ahol úgy összeugrik, hogy extra rövidnek tűnik néha. Szóval volt egy amolyan wow, ez nem is az én hajam érzésem, de már megbékültem vele. Most nem göndör, hanem inkább egyenes, hullámos, de már kezdi visszanyerni az eredeti göndörségét. Kíváncsi vagyok, akkor milyen lesz, pláne a frufrum.
A  festést egyébként még nem vetettem el, de majd kicsit később, és mélyvöröset, melírt. De erre tényleg nagyon rá kell majd magam szánnom, így nem mondom biztosra. Lehet csak fél év múlva, vagy később lesz festve, de meg fogjuk csinálni.
Fura érzés volt nézni magam a tükörben. Rájöttem olyan apróságokra, hogy a szemem olyan zöld, mint a macskáknak, és ijesztő, vagyis én megijedtem picit. Amúgy meg féloldalas a mosolyom, de nem csak az, mert ezt tudtam, hanem ahogy beszélek, az is. Mintha az egyik izom az arcomon erősebb lenne. No, ez kiábrándított, pedig többször úgy éreztem, hogy nekem mosolyognom kell, mert bakker! Jól néztem ki! Aztán meg mikor rávettem magam, hogy akkor vágjuk a frufrut is, legszívesebben sírtam volna. Nem azért, mert szomorú volt, hanem mert mélyen érintett. Talán sikerül lezárni az elkövetkezendő hetekben egy időszakot, és ez volt az első lépés hozzá. Még most is elérzékenyültem. Nem értem, mások ezt annyira könnyedén veszik, én meg még ezen is sírnék. Szerintem nincs rendben velem valami ezen a téren.

Egyébként a délelőtt nagy részét V-vel töltöttem (ugye barátnőm). Ő kísért el a fodrászhoz is. Eredetileg neki is lett volna festve és vágva a haja, viszont neki már extra hosszú kategória a haja, és így már 21 000 forint körül lett volna az egész, és hát ennyi nem akar költeni a hajára, ami teljes mértékben érthető, plusz nem egy órás kis festés, hanem 4-5 órába is belekerült volna. Szóval ja, én is a legjobb technikát találtam meg magunknak. Szóval után elmentünk plázázni (Alle), főleg hobbi és papírboltokat néztünk és beszélgettünk. Majd ettünk egy gyrost (van teljes kiőrlésű pita, hurrá! )és fagyit (drága volt, pláne a cukormentes, de ha már a hajam olcsóbb lett, mint számítottam rá, akkor igazából miért ne…). Olyan két óra környékén jöttem vissza a koliba, és most pihengetek. Megy a fülemben a Halestorm, loloztam is már, és tanulásfélét vagy ahhoz köthetőt kellene még művelni.

Szóval azt hiszem ennyi. Holnap főzök, már csak azért is, mert vasárnap lesz. Jelenleg azt mondom, hogy resztelt máj lesz, de van még a fagyasztóban darált hús is, abból is alkothatnék valamit, viszont boltba mennem kellene. Legalább vöröshagymát venni a májhoz, mert persze az nincs, és még a kenyerem is elfogy holnap. De legalább nem a szobában fogok szenvedni.

A lendület még tart. A hajvágást illetve festést mondjuk otthon a szüleim majdnem meghiúsították, de azt hiszem mégis lesz belőle valami. Most az egyszer nem hagyom magam lebeszélni róla, hiszen én érzem, hogy szükségem van rá és ez kell nekem, nem ők. Ráadásul nem tudom, lehet rosszul várom, és semmiféle plusz energiát nem fog adni, de kilenc vizsgám lesz a vizsgaidőszakban. Nekem, aki max egy vizsgán megy át a hatból… De nem mondom azt, hogy szép kis kilátások, mert szerintem meg tudom csinálni. Már el is kezdtem összeszedni régebbi vizsgalapokat meg ehhez hasonlókat. Holnap, holnapután megyek nyomtatni, aztán jöhet a tanulás. Addig meg még kicsit pihenek, erőt gyűjtök és tervezgetek.

Most pedig pudingot fogok főzni, csak foglaltak a főzőlapok a konyhában, mert persze mindenki most főz kávét, teát, bármit, amihez kell a főzőlap. A villanytűzhely meg tönkrement, mikrónk sincs… Igazából lassan itt a világvége! Enyhe túlzással, persze, mert még van áram, víz és internet.

Ma végre eljutottam addig, hogy vegyek a kollégiumba is édesítőszert és ez által tudjak főzni pudingot vagy bármiféle édeset készíthessek. Igazából leginkább a puding miatt vettem, de valahogy ezt kívántam. Régen is rengeteg pudingot főztem, édesítővel pedig ugyanolyan finomak maradnak, mint cukorral. Ráadásul mellékíze sincs, már amennyit eddig kóstoltam belőle. Majd holnap fogok enni is, mert ma már kifutottunk a nasira szánt időből illetve szénhidrátból is. No, se baj, én nem bánom.

Tegnap volt a Griff Napokra szervezett csapatunk megbeszélése, kb ezerszer eszembe jutott, hogy nekem nem kellene neveznem a többiekkel, én nem fogok, nem akarok semmi olyant csinálni, amitől rosszul érzem magam, és mivel általában minden közösségi dologtól rosszul érzem magam, így szerintem ez se lenne jó ötlet… Még senkinek se mondtam ezt a csapatból, csak szobatársamnak, aki szintén a csapat tagja, de ő is csak azért jött, mert én is ott vagyok. Igazából nem lenne gond, mondhatni régi ismerősökkel lennék, a csapatkapitány pedig egyik legjobb barátom, de akkor is. Nem tetszik, nem érzek rá motivációt és ennyi. Tudom, nyuszi vagyok, mégse érzem pozitívnak ezt az egészet, biztosan úgy sül majd el, ahogy minden ilyen szokott: ott vagyok, az elején még valakihez csapódok, majd mikor már senki se figyel lelépek. Az összejöveteleken is ezt szoktam, biztos itt is működne. Ráadásul ráfogom valamire, hogy mondjuk ennem, innom kell, bevenni a gyógyszer, nem érzem jól magam és senki nem is jönne utánam, hogy mi van, mert elfelejtenének. A legjobb taktika.

És akkor itt jön a következő felvonás, ami már nem Griff Napok, de az említett legjobb barátom (aki történetesen fiú) az egyik főszereplő meg én, és a szobatársaim. A srác hétvégén fogadná egy lány barátját, mert Mondocon van, és ugye valami szállás kell neki éjszakára, mert hazamenni már nem tudna este vagy valami ilyesmi. Egyik szobatársam, legyen M nem lesz itt, van szabad hely nálunk, viszont én és I (másik szobatárs) nem érezzük úgy, hogy ez jó ötlet, pláne én. Mindenki előtt mondta, ergo nyomást helyezve ránk, hogy pozitív választ adjunk. Én elhiszem, hogy ez tökre tudattalan volt, mégis ilyen helyzetbe hozott minket, ami eleve ciki volt, feszült, és ááááááááá, nem tudom. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, mármint oké, hogy a lány normális, kedves, nem problémás, de van egy megérzésem, és ismerem a megérzéseimet, szinte mindig igazuk szokott lenni valamilyen szinten. Most pedig rossz érzésem van, és így is összekaptam ilyen miatt, mert nem érti a barátom a reakciónkat, de talán ez a jobbik rossz.
Nem akarom magam összehasonlítani azzal a lánnyal, hogy mennyivel jobb, okosabb, cukibb, ügyesebb nálam. Már így is furcsán rossz érzésem van, ha beszél róla, pedig tökre elfogadom, hogy barátkozik vele és tényleg aranyos, kedves stb lánynak tűnik, mint leírtam.
Igazából azt hiszem ismét kezdek túlzásokba esni, ez a kis összekapás talán jól is jön. Ismét egy tüske, egy gondolat, amit felhozhatok bármikor? Igen, az lett volna, ha hagyom, hogy itt aludjon. Látom, hallom, miként beszél róla. Jók a megérzéseim, most pedig nem vagyok olyan hangulatban, hogy ezzel foglalkozzak, harcoljak. Számíthat rám, de a koliszoba az én területem is, és így már plusz két emberrel osztozok rajta. Nem akarok idegent, nem akarok senkit se.

Remélem megjavul majd ez a helyzet, most szerintem elég dühös rám, mert hajlandó voltam nemet mondani neki, amikor általában ez nem éppen szokásom. Viszont most nincs jól az önbizalmam, nem akarom látni ezt a lányt, már így is túl sok mindenkihez méregetem magamat. Nem vagyok cuki, aranyos, jól nevelt, lányos és úgy tűnik, hogy már kedves se.

Nos, ez van… Erre tévedők, mit gondoltok, jó döntést hoztam/hoztunk szobatársaimmal, hogy nem engedtük itt aludni a barátom vendégét?