Érdekes visszaolvasni a bejegyzéseimet... most így, négy év távlatából. Sikerült is megihletődni, pedig annak idején úgy véltem, ennek itt vége. Nem tudok és nem is fogok már blogot/naplót írni a nagyvilágba. Furcsa látni, hogy mennyi mindent megosztottam az olvasóimmal és mégis mennyire semmitmondóak voltak a tartalmaim...
Azaz nem voltak semmitmondóak, engemet annak idején tényleg ezek foglalkoztattak, de sosem jött el az a pillanat, hogy igazán, mélyen le tudjam írni az érzéseimet. A novelláim, egyperceseim, regénykezdeményeim mentén igyekeztem megfogni a világot, az embereket... barátokat, rokonlelkeket találni, pedig nem is erről kellett volna szólnia ennek az egésznek.
Hogy miért is írom ezt a szösszenetet?
Az elmúlt napokban többször tévedtem fel ide, mint szerettem volna. Ugyan néhány css-kód, a galériába elmentett képért jöttem, mégis bele-beleolvastam a bejegyzéseimbe, a kommentekbe és a vendégkönyvbe is.
Furcsa látni, hogy a G-portál világa mennyire kihalt. Régen tényleg egy nyüzsis táborral rendelkezett, jártunk egymáshoz cserékért, vendégkönyvekbe, hirdetőkönyvekbe írtunk, és versenyeket rendeztünk. Jó volt, nagyon.
Ezen emberek azóta már felnőttek... ahogy korábban írtam, én is. Itt vagyok huszonhat évesen, stabil munkával, párkapcsolattal és barátokkal, akikre bármikor számíthatok. Ha régi olvasó vagy, kérlek döbbenj meg: „Ez a lány tényleg megkomolyodott?” ha új vagy, akkor pedig ne hidd el, amit látsz... még csak most vagyok igazán fiatal.
Előbújtam a csigaházból, képes vagyok kiállni magamért, döntéseket hozni és felvállalni magamat minden tekintetben. Az Engel, akivel álmodtam, tényleg létezik, most jobban, mint bármikor.
A kérdés, hogy folytassam-e a blogolást... mert most nagyon érzem, de lehet, hogy két nap múlva már bele se akarok gondolni, mert a munka, háztartás, szerepjáték és megannyi hobbim mellett nem fér ide. Mindenesetre...
Élek és virulok, jobban mint bármikor máskor!
Engel
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
