Eltűntem, gondolom sejtitek, hogy miért. Itt a vizsgaidőszak, a legtöbb egyetemista rémálma, ahogy nekem is, hiszen nem a legszebb emlékeim kötődnek hozzá. Egy évvel ezelőtt ilyenkor még a budaörsi Tescoban szaladgáltam napi hat órát, hogy az online rendelt árukat összeszedjem a csapattal. Őszintén szólva kicsit hiányzik, hiszen volt ennek egy nagyon jó csapatépítő jellege, és klassz embereket ismertem meg. Bár tény, hogy akkoriban az IR eléggé megnehezítette a minden napjaimat. Ugyan nem tudtam róla, de így belegondolva azok a tünetek, amiket produkáltam ez idő alatt, teljes mértékben az IR-re utaltak. Nagyon gyorsan elfáradtam, remegett a lábam a nap végére, a megfeszített, sok mozgás ellenére nem fogytam semmit se és még kondiba se jöttem, akkor még ott volt a pattanások, zsíros bőr, állandó éhség. Ez mind az IR-re fogható, vagyis az én esetemben biztosan.
Nem állítom, hogy most jobban menne ez a fajta munka, de talán sokkal tovább bírnám, mint egy éve, hiszen azóta elég sokat fogytam, aminek köszönhetően nem okoz akkora megterhelést egy laza kis séta két villamosmegálló között vagy bármi ilyesmi. Egy éve még ettől a 10 perces sétától is kifulladtam volna. Elképesztő, nem tudom elhinni, hogy ennyi minden változott.
Miért is beszélek erről? Tudjátok, két orvoshoz is járok, az egyik az endokrinológus, aki az IR-t kezeli, a másik pedig a lipidológus, akit kimondottan az IR miatt jelentkező súlyfelesleg miatt kellett felkeresnem az endokrinológus tanácsára. Dönthettem volna úgy is, hogy nem megyek el hozzá, de mint mondtam, három havonta járok hozzá. Dokumentálják a fogyásomat: aktuális súly, haskörfogat, vérnyomás. Beszélek a doktornővel, hogy miként érzem magam, mit eszek, szedek, tornázok, miként alakul általánosságban az életem. Legutóbb már azt is meg tudtam említeni neki, hogy nem érzem magaménak ezt a testet és erőltetettnek gondolom a diétát, mert vannak olyan dolgok, amiket nem szívesen eszek meg(még ha éhes is vagyok), pedig az elején szerettem őket. Erre persze nem sok dolgot tudott ajánlani, ő is megjegyezte, hogy furcsállja a hangulatomat, hiszen ekkora súlyleadása után általában mindenki boldog és dicsekedik, mikor beszélget velük. Én meg csak ülök, mint egy szerencsétlen (jó, nem ezt mondta az orvos, de én így éreztem magam) és várom a doktornő megállapításait, hogy miként tovább, jó-e ez így, stb. Fura azért, igaz? Nem is gondoltam bele, hogy ez probléma. Mármint oké, lefogytam, még nektek is írok róla, tehát akkor örülök neki. Nem?
Egy barátom szerint itt nem is az volt a probléma, hogy a testemmel nem elégedtem meg, hanem inkább valami más, pedig… Pedig már nem szidom magam, ha tükörbe nézek. Tudom azt mondani, hogy jól nézek ki, még ha bő is a nadrág vagy a felső, és épp ezért nem áll olyan jól, ahogy egy normális méretűnek kellene. Jut eszembe, ideje lesz nyárra is beszereznem új, kisebb nadrágokat, mert már a jelenlegi legszűkebb farmerom is bő, és bevarrni se lehet nagyon. Ez zavar egyedül, hogy minden változik, nagyon gyorsan, és lehet, hogy még most jó rám egy felső, de nem veszem fel két hétig és már nagy, és ugyanígy a farmeroknál is.
Amúgy… dicsekedjek? Nem is tudom, viszont jobban eltudjátok majd képzelni, hogy mennyire nagymértékű ez a fogyás, ha leírom, mégis miként alakult a súlyom az elmúlt több, mint fél évben.
2016 november: 115 kg <– életmódváltás kezdete
2016 december: 107 kg
2017 március: 99 kg
2017 május: 89 kg
Igen, ez bizony 26 kg… Gimnáziumban évekig erőltette az iskolaorvos a mozgást, hogy próbáljak fogyni, nem sikerült. Itt kaptam egy gyógyszert, egy diétát és tanácsokat, ami valahogy mindent elindított, amire nem számítottam. Fizikailag jobban vagyok, kiegyensúlyozottabb, ahogy általában lelkileg is. Összességében minden jobb lett. Bár az elmúlt időkben sajnos elkapott a hév, hogy bűnözzek, pizzát/csokit/péksüteményt egyek, ki tudom állni, még… Ki tudja, talán jobban járok, ha eszek egy cukros péksütit, mintha kiugranék az ablakon. Nem? Hát jah, amikor a padlón vagyok, akkor persze a tk és cukormentes dolgokat is elküldöm melegebb éghajlatra, de amúgy meg egész jók ezek a kaják. Ma például túrógombócot készítettem tk rozsliszttel illetve tk zsemlemorzsával, édesítővel. Nem lett olyan édes, sőt, inkább nudlira hasonlít az íze, de annak is bőven elmehetne, legalább a krumplit kicseréltem benne, és így nem kell annak a ch tartalmával számolnom. Lehetne valamiféle reform nudli, csak ki kell kísérletezni, de ezen ne múljék.
Vissza a súlyomhoz. Szóval most épp ezen kattogok, ha nem regényt, fanfictet akarok épp írni vagy az InnoLab projekteken jár az agyam, esetleg a vizsgákon.
Izgalmasan negatív itt minden, de csak azt akarom mondani, hogy még ha nem is értem, miért érzem így magam a külső változás ellenére, azért tudom, hogy ez jó. Nem fogom feladni, mert így sokkal másabb, ízletesebb, érdekesebb a főzés is. Főzni pedig szeretek. Alig várom a következő receptötletemet, ki tudja, mi lesz az.
A külsőm pedig… Amikor megállhat a fogyás az a 75 kg környéke, novemberben a dietetikus azt mondta, hogy ez így egy év alatt meg is lesz. Még 15 kg van hátra, nem tűnik lehetetlennek, pláne ha beiktatok valamiféle intenzív sportot is. Addigra a ruháim is le fognak cserélődni… El se tudom képzelni, hogy milyen leszek… Amióta az eszem tudom kövérke leányzó voltam, most pedig majdhogynem „sovánnyá válok”, bár ez így kicsit erős. Mondjuk azt, hogy átlagos súlyú, de addig még hátra van ez a vizsgaidőszak és a nyár. Ezek pedig elsőbbséget élveznek egy ideig.