Engel D. White egy huszonegy éves egyetemista lány az ELTE Informatikai Karáról. Elhivatott az egyetemet illetően, mégis lusta, nagyon nehezen megy neki, de nem adja fel. Közben pedig kreatívkodik, gamerkedik, próbál élni.
EngelWhite szintén huszonegy, szintén ELTE IK. Közben pedig fanfictiont ír Eldaryáról, egy netes rpg játékról, próbál megbarátkozni az inzulinrezisztenciájával, az új külsőjével, amit ennek köszönhet.
Mint gondolhatjátok, ez a két név egy embert takar, aki most végre talán megtalálja a megoldást a problémáira, és kiírja nektek. Elmondja, miként működik a betegsége, milyen az egyetem, mit érez. Lehet még recepteket is hoz.
Ha emlékszel rám régebbről, akkor állj meg és nézz körbe. Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Ha új vagy itt, akkor is szívesen veszek minden véleményt.
Végül nem készült cukkinis pizza a hétvégén (bár még van egy cukkinim), inkább ismét cukkini ropogóst sütöttem, csak most sikerült még jobban kinyomkodni a levét, így sokkal formálhatóbb és sűrűbb lett, amitől tökéletes lett ebédhez is.
Egyébiránt a hétvégém nagy része a beadandókkal telt, persze megszakításokkal. Videót néztem, írtam a fanfictemhez új részt (ami még nem került fel), illetve ugye a héten volt az Eurovíziós dalfesztivál, és ha már egyedül voltam a szobában, akkor fogtam magam és végignéztem a youtube-os élő közvetítést. Sok jó szám volt, bár a koreográfiákkal nem voltam elégedett. A legtöbben kiálltak, énekeltek és ennyi. Persze azért a huszonpár versenyző közül szép számban voltak ütős kis koreográfiák, látványos fényeffektek meg ami kell egy igazi show-hoz, de nem volt túl emlékezetes. Talán egyedül a svéd produkciót tudnám kiemelni, ami látványban nálam mindent vitt. Bár részemről van egy kis részrehajlás. Tudjátok, imádom a svédeket, és mert csak. (Ez aztán az érvelés!) Szóval leginkább Eric Saade miatt, meg valahogy vonzódom hozzájuk. Amolyan mini álomkép Svédország, és ha azt nézzük, az elmúlt években tök jól szerepeltek a svédek a dalfesztiválon.
A másik maradandó élményem még Bulgária volt. Látszott a srácon, hogy neki ez mekkora álom, és maga se hiszi el ezt az egészet. Nekem nagyon tetszett a zenéje is, az előadásmód. Szóval egyértelműen az én nyertesem ő lett volna.
Portugália, akkor ejtsünk szót a nyertesről is, hiszen nem mehetek el mellette szó nélkül, ha már az Eurovízióról beszélek. Nekem határozottan nem tetszett. Lehet nem volt elég hangos a laptopom, de alig hallottam az éneket, a dallam se fogott meg, bár azért valamilyen szinte értem, hogy mit akart ezzel mutatni a közönségnek, mégis. Úgy gondolom, nem neki kellett volna nyernie. Ez nem egy nyertes dal, mint az Satellite, Europhia, Only Teardrops, Heroes (a teljesség igénye nélkül az elmúlt pár évből, amik joggal érdemelték ki az első helyet).
Utolsó bekezdésként talán érdemes megemlítenem a mi versenyzőnket, Pápai Jocit. Bevallom nem követtem idén az itthoni elődöntőket, így nem is tudom, mégis milyen versenytársai akadtak Jocinak, de úgy gondolom ez a nyolcadik hely nagyon jó. Megérte őt küldeni, mert úgy tűnik, hogy azért mégis csak tetszett a nemzeteknek. Egyébiránt ajánlom, jövőre küldjünk valaki olyant, akit szakmailag is elismernek majd az országok, és még a közönséget is megnyerjük. Persze ez csak illúzió, de ki tudja, talán egyszer lesz esélyünk nyerni. (Pár tíz év múlva, persze.) Szóval szép volt ez, gratulálok!
Zárásként pedig ismét egy zenét teszek ide nektek, abból a pár nyertesből, aki előzőleg felsoroltam.