Bájos, aranyos, erős, szárnyak… Olyan emberektől kaptam ezt ma meg, akiktől nem tudom, mennyire fogadjam el. A házi orvosom, a diáktanácsadó. Elfogultak, véleményem szerint, bár a háziorvos nem ismer, csak lát engem, míg azért a diáktanácsadó már jó ideje ismer, hiszen elég sokat jártam hozzá.

Összetörve mégis erősebbnek érzem magam. Tudom, mennyi mindent csináltam az elmúlt évben azért, hogy jobb legyen az életem. Az orvos, a diéta, az újrafelvételi, hogy nem hagytam magamat belesüppedni az otthoni kényelembe, hanem fent maradtam Budapesten dolgozni, mikor kiraktak az egyetemről. Aztán ez az életmódváltás, a diéta, az orvoshoz járás… Egy éve simán megtehettem volna, hogy hagyom a fenébe a beutalót és nem törődök azzal, amit az akkori háziorvosom mondott. De nem tettem ezt, megijedtem és talán egy jobb utat is láttam mögötte, hogy utána járjak, mi is a bajom. Azt hiszem jól tettem. Ugyan még van egy-két probléma, amire nincs meg az ok, és mit kellene vele kezdeni, de már jó úton haladok. Megszabadultam 20 kilótól! Változott a hozzáállásom, az értékrendem! Le tudtam számolni az érzéseimmel, és ha nem is sikerült napirendre térnem a történések felett, már sokkal jobban vagyok, mint előtte.

Még mindig szeretni szeretnék valakit, aki viszonozza, de el tudom fogadni, hogy vannak dolgok, amik nem tudnak megváltozni, bármennyire is tűnik úgy, mintha megváltoztak volna.

Sziasztok!

Összesen két perccel ezelőttig úgy gondoltam, hogy hozok egy könyvajánlót, de mivel itthon vagyok elővettem pár régi ruhámat… Ugye említettem, immáron 20 kiló ment le rólam fél év alatt, ami a ruhaméretekben is viszonylag hatalmas változás. Igen ám, valóban az, és nem tudom felfogni, ezért megosztom veletek a sikeremet, mert ez elképesztő!

Három évvel ezelőtti dzsekimet még az egyetem kezdetekor raktam félre, mondván már szűk. Holnap abban megyek vissza Budapestre… Most pedig azokat a farmerjaimat próbáltam fel, melyeket még gimnáziumban hordtam, úgy négy évvel ezelőtt. Kettő nem volt elkopva annyira, mint gondoltam, de az egyik picit rövid, a másik még jó. Sőt, igazából mindkettőt még be lehetne varrni egyszer, hogy elég szoros legyen. Szóval nagyon örülök most ennek. Istenem, sosem gondoltam, hogy néhány rég használt ruhám ismét jó lesz rám. Még mindig alig bírom elhinni, pedig itt van rajtam és kényelmes. Ugyan kopott, hiszen legalább két éven keresztül használtam őket, de húgom nem szólta le a farmert, szóval ezt pozitív visszajelzésnek veszem. Húgom tökéletes ellentétem, divat, smink, ezek érdeklik, így aztán bármennyire is próbálok nem rá figyelni, azért meghallom, ha épp kritizál engem. Néha lepereg rólam, néha meg nem annyira, viszont azt tudom, hogy azért neki is van ízlése, még ha az enyémtől el is tér.

Szóval igen, már nem csak közelítem a gimnáziumi súlyomat, alakomat, hanem valamilyen szinten az alatt is vagyok. Ez pedig óriási, és hihetetlen. Nem tudom, miként lássak neki a továbbiaknak: új ruhák, de olyanok, amik később is jók lesznek, hiszen még legalább ennyit le kell adnom. A felénél járok, elképesztő.
Ezek ellenére, mégis úgy látom, és csinálom a dolgaimat, ha vásárlásról van szó, mint régen. Mármint legutóbb farmert vettem, ahol egyből a legnagyobb méretre csaptam le és utána próbáltam kitalálni, hogy végül melyik lehet jó rám. Persze ebből az lett, hogy megvettem egy 46-os farmert, ami még bő rám, de a hossza jó, mert a 44-es már rövid lett volna, derékban pedig megfelelő, és mivel anya varrónő és mindig megcsinálja a ruháimat, így inkább a nagyobb mellett döntöttem, pedig így belegondolva… Lehet meg se kellett volna venni ezt a stílusú farmert, hanem tovább kutakodni, hátha van olyan, ami szintén ennyire tetszik és kisebb méretben is jó rám. Nem tudom. Egyúttal vettem egy pólót is. Egyszerű galléros rózsaszín póló, nem a pink, hanem a nagyon világos rózsaszínt, ami megfelelő fényviszonyok mellett akár fehérnek is tűnhet. Ebből is a legnagyobbat próbáltam fel először, aztán csak néztem, miért akkora, mint egy ház. Végül persze sikerült találni a nekem megfelelőt. Az élet apró örömei. Mondjuk a tükörben úgy láttam, nem tetszik ez a sok ruhapróba nekem se, és igaz, ami igaz, utálom a kudarcokat, viszont így belegondolva azért sikerélményem is volt: kisebb ruhák kellettek, mint eddig. Ez pedig csakis az életmódváltás következménye.

Talán egyszer meg is békélek vele, ki tudja. Ha nem is most, akkor az álomsúlynál kénytelen leszek azt mondani, hogy „Igen, megcsináltam. Jól nézek ki.” Remélem így lesz. Szeretném ezt mondani, mert azt jelentené, hogy végig tudtam csinálni és sikeres vagyok diéta és egyetem szempontjából is. Ez pedig mindennél fontosabb a számomra. (Ugyan ma bűnöztem… Megettem egy szelet zserbót. Cukros, fehér lisztes zserbót. De egyszerűen olyan finom volt! És nem is lett süti sütve nekem, pudingon meg nem élhetek állandóan.)

Szóval igen, nem ide akartam kilyukadni ma. De végül úgy érzem, egész olvasható lett. Ti mit gondoltok? Ugye jó lesz ez így? Megcsinálom, igaz?