Hogy miért is írom ezt a szösszenetet?

Az elmúlt években sok minden megváltozott. Én is felnőttem, tapasztaltabb lettem mindenben... Ez egy régi blog, régi emlékekkel, de nem bánom. Ahogy sok más, ez is annyi mindenben segített, hogy azt így hirtelen szavakba sem tudom foglalni.

Azért írok most ide, mert...

Annak idején szerepjátékoztam itt, a G-portalos közösségben. Az elmúlt időkben ezen barátaim ismét elkezdték a játékot és én is becsatlakoztam. Ha esetleg valaki érdekel a téma vagy csak olvasgatna egy kicsit, akkor nézzetek be!

Sziasztok!

Több, mint két hete nem volt bejegyzés, de most itt vagyok egy kicsit.
Tudjátok, még tart a vizsgaidőszak, egészen holnapig. Én pedig természetesen kimaxolom, mert hétfőn vizsgáztam, ma is és holnap is fogok. A hétfői sikerült, nagyon örülök neki, eléggé nagy mumusom volt ez a tárgy, mert ugyan már harmadjára futottam neki, és egész jól sikerültek a gyakorlati zh-ám, úgy éreztem én mégse értem ezt a tárgyat, ez miatt pedig nem is fog sikerülni. Szerencsére nem így lett. Végigidegeskedtem az egész napot, hisztiztem és szenvedtem a tanulás közben, de meg lett az eredménye. Talán ez köszönhető szobatársamnak is, aki minden egyes alkalommal, mikor már túl sok voltam, negatív, akkor ösztökélt, hogy menni fog, és ne adjam fel. Meg persze a diáktanácsadó is rengeteget segített, nélküle nem tudtam volna így állni ehhez a héthez. Ugyan tegnap már pattanásig feszültek az idegeim a mai vizsga miatt, de úgy érzem, megérte. Még ha most nem is sikerült véletlenül, akkor következő félévben már meg lesz és nem fogok ennyire rágörcsölni, esetleg elhagyni magam. Összességében úgy érzem, megtettem minden tőlem telhetőt, ha sikerült, ha nem. Holnap fog kiderülni az eredménye, de a megoldások már felkerültek a tárgy honlapjára, és az alapján, meg az emlékeim szerint a kettesnek meg kellene lennie. Majd meglátjuk, mennyire emlékeztem jól a dolgokra.

Egyébiránt húha, a vizsgák miatt nagyon nem is foglalkoztam sok dologgal. Most épp munkát keresek, vagyis a napokban megpályáztam egyet és az első benyomás, azaz a kérdőív, amit ki kellett tölteni egész pozitív lehetett rólam, mert a második körbe is bekerültem, aminek a megoldását tegnap küldtem el. Ha úgy gondolják, hogy megfelelek, akkor még egy interjú következik majd, és gondolom utána lesz a kiválasztás.
Kimondottan tetszik ez a munkalehetőség, ugyanis weblapokról, egy kis marketingről és tanításról van szó, miközben még az írásban szerzett jártasságaimat is tudom kamatoztatni. Egyszerűen úgy éreztem, ez az a munka, amit nagyon is szívesen végeznék a nyáron, sőt igazából nem is csak a nyáron, hanem ez egy állandó meló lenne, és mivel részmunkaidős, így aztán az egyetem mellett is simán csinálhatnám. Jó kiindulási pont, megnyerő hirdetésük volt, szóval szorítsatok.
Ha pedig nem sikerül végül ez a munka, akkor az egyik iskolaszövetkezethez megyek majd szakmai tesztet írni, ami alapján ugye könnyebben találnak majd az én tudásomhoz illő programozó diákmunkát, gyakornoki helyet találni. Ezt a tesztet több, mint valószínű, hogy tuti megírom, még ha fel is vesznek a most megpályázott munkára. Ártani nem árthat, és kötelezettséget sem vállalok vele.

Mindeközben szalad az InnoLab projekt, mind a kettő, amiben részt veszek. Ugye egyikben programozni fogok, a másikat pedig marketing jellegű feladatok miatt vállaltam el. Ha végre vége a holnapi vizsgának, akkor ebbe kell beleásnom magamat, mert már így is úgy érzem, egy kicsit elvagyok velük csúszva.

És akkor a nyár többi része, terveim: bloggolni legalább heti rendszerességgel, írni a fanfictem, egyperceseket alkotni Merengőre, nyaralni és jól érezni magamat.
Nyaraláshoz annyit fűznék hozzá, hogy már le is foglaltuk a szállást, egy baráti társasággal fogok menni, akik így-úgy ismerik egymást, de persze jó páran ekkor fognak találkozni először. Pécs lesz úti cél, augusztus eleje, és a képek alapján egy nagyon cuki vintage stílusú apartmant találtunk megfizethető áron. Egy hétvégéről van szó, pénteken megyünk, vasárnap délután jövünk vissza. Állatkert, túrázás, nézelődés a városban. Így lehetne körbeírni. Már nagyon várom, hiszen rég voltam nyaralni bárhol is.

Miután lefightoltam magammal, hogy akkor ma regényt, egypercest vagy bejegyzést írjak, úgy döntöttem itt osztom minimálisan az észt. Az előző posztom folytatását fogjátok olvasni, és nem direkt…

Legutóbb arról írtam, hogy mennyire jó ez a fogyás, milyen sok és wow, egész szerencsés lehetek vele. Meg persze azt is, mennyire nem tudom elfogadni ezt. Nos, akkor az a helyzet, hogy én egy kimondottan irigy ember vagyok. Nem arra, hogy milye van másnak, mármint értéktárgyban, hanem, mint személy és külső adottságok, amiket ugye nem lehet megváltoztatni (plasztika is van a világon, igen, de kétlem, hogy ennyire depiznék). Ismét azon kaptam magam, hogy nem szeretem a testem, másokhoz hasonlítom magam és fintorgok a tükörképemre vagy épp szomorúbb leszek a látványtól. Régen legalább éreztem magamban valami nőiességet… most nincs semmi ilyen, ami számomra nagyon szomorú. Mindig attól gondoltam magam különlegesnek, hogy egy-két normál ruhában, kopogós cipőben jól éreztem magam a negatív adottságim mellett is. És akkor itt vagyok most, elvileg sokkal jobb formában, és visszasírom azt az Engelt, aki a gimnázium utolsó két évében voltam. Persze az, hogy különlegesnek hiszi magát az ember, sznob felfogás. Ezt is megkaptam már régen egy ismerősömtől, meg anyámtól is néha. Mostanság inkább nem mondok ilyeneket, nem érdemes. Holnap tervezek venni egy-két ruhát, hátha attól majd jobban érzem magam, ha látom a tükörben a valóságot és nem csak a bevarrt farmerok, és egyre bővebb pólók hadával nézek szembe, mert igen… A tegnapi napon sajnos ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy ismét van egy felsőm, ami egy számmal lehetne kisebb is. Két hete ez még nem így volt… Boldognak kellene lennem, de elszomorít. Talán túl anyagias vagyok, mert sajnálom a pénzt új ruhákra. Lehet, ezért nem megyek el vásárolni akkor sem, ha el akarok, mint legutóbb a keddi vizsga után.

Ja igen, persze nem csak ez a probléma, mert akkor tényleg túldramatizálnám a dolgokat, hanem azért itt vannak még azok a bizonyos vizsgák is. Mostanság nem alszok jól miattuk, meg persze nem is sikerülnek, ez már nem meglepetés. És mindezt írom úgy, hogy legszívesebben sírnék miattuk, de nem tudok. Eljutok a pontra, szúrja a szemem a könny, és elfojtom, elterelem a gondolataimat. Most elkezdtem vezetni, hogy mikor kellene tanulni, mettől meddig. Nagyjából működik, vagyis ma legalább sikerült a kötelességtudat miatt annyiszor tanulni, ahányszor elő volt írva, bár nem azokban az intervallumokban, amikre terveztem, de legalább tanultam. Szóval azt hiszem, ez jó. Holnap délután kettőkor vizsga, egy májusi vizsgámat javítom, aminek az elméleti tesztje 1-es lett, a gyakorlata meg 3-as. Ha több időm lett volna, talán még a gyakot is megpróbálnám, mert tudom én ezt jobban is, de nem akarom még azzal is megterhelni magamat, ha lehet ezt mondani.

Remélem senkinek nem vettem el az életkedvét!

Eltűntem, gondolom sejtitek, hogy miért. Itt a vizsgaidőszak, a legtöbb egyetemista rémálma, ahogy nekem is, hiszen nem a legszebb emlékeim kötődnek hozzá. Egy évvel ezelőtt ilyenkor még a budaörsi Tescoban szaladgáltam napi hat órát, hogy az online rendelt árukat összeszedjem a csapattal. Őszintén szólva kicsit hiányzik, hiszen volt ennek egy nagyon jó csapatépítő jellege, és klassz embereket ismertem meg. Bár tény, hogy akkoriban az IR eléggé megnehezítette a minden napjaimat. Ugyan nem tudtam róla, de így belegondolva azok a tünetek, amiket produkáltam ez idő alatt, teljes mértékben az IR-re utaltak. Nagyon gyorsan elfáradtam, remegett a lábam a nap végére, a megfeszített, sok mozgás ellenére nem fogytam semmit se és még kondiba se jöttem, akkor még ott volt a pattanások, zsíros bőr, állandó éhség. Ez mind az IR-re fogható, vagyis az én esetemben biztosan.
Nem állítom, hogy most jobban menne ez a fajta munka, de talán sokkal tovább bírnám, mint egy éve, hiszen azóta elég sokat fogytam, aminek köszönhetően nem okoz akkora megterhelést egy laza kis séta két villamosmegálló között vagy bármi ilyesmi. Egy éve még ettől a 10 perces sétától is kifulladtam volna. Elképesztő, nem tudom elhinni, hogy ennyi minden változott.
Miért is beszélek erről? Tudjátok, két orvoshoz is járok, az egyik az endokrinológus, aki az IR-t kezeli, a másik pedig a lipidológus, akit kimondottan az IR miatt jelentkező súlyfelesleg miatt kellett felkeresnem az endokrinológus tanácsára. Dönthettem volna úgy is, hogy nem megyek el hozzá, de mint mondtam, három havonta járok hozzá. Dokumentálják a fogyásomat: aktuális súly, haskörfogat, vérnyomás. Beszélek a doktornővel, hogy miként érzem magam, mit eszek, szedek, tornázok, miként alakul általánosságban az életem. Legutóbb már azt is meg tudtam említeni neki, hogy nem érzem magaménak ezt a testet és erőltetettnek gondolom a diétát, mert vannak olyan dolgok, amiket nem szívesen eszek meg(még ha éhes is vagyok), pedig az elején szerettem őket. Erre persze nem sok dolgot tudott ajánlani, ő is megjegyezte, hogy furcsállja a hangulatomat, hiszen ekkora súlyleadása után általában mindenki boldog és dicsekedik, mikor beszélget velük. Én meg csak ülök, mint egy szerencsétlen (jó, nem ezt mondta az orvos, de én így éreztem magam) és várom a doktornő megállapításait, hogy miként tovább, jó-e ez így, stb. Fura azért, igaz? Nem is gondoltam bele, hogy ez probléma. Mármint oké, lefogytam, még nektek is írok róla, tehát akkor örülök neki. Nem?
Egy barátom szerint itt nem is az volt a probléma, hogy a testemmel nem elégedtem meg, hanem inkább valami más, pedig… Pedig már nem szidom magam, ha tükörbe nézek. Tudom azt mondani, hogy jól nézek ki, még ha bő is a nadrág vagy a felső, és épp ezért nem áll olyan jól, ahogy egy normális méretűnek kellene. Jut eszembe, ideje lesz nyárra is beszereznem új, kisebb nadrágokat, mert már a jelenlegi legszűkebb farmerom is bő, és bevarrni se lehet nagyon. Ez zavar egyedül, hogy minden változik, nagyon gyorsan, és lehet, hogy még most jó rám egy felső, de nem veszem fel két hétig és már nagy, és ugyanígy a farmeroknál is.
Amúgy… dicsekedjek? Nem is tudom, viszont jobban eltudjátok majd képzelni, hogy mennyire nagymértékű ez a fogyás, ha leírom, mégis miként alakult a súlyom az elmúlt több, mint fél évben.
2016 november: 115 kg <– életmódváltás kezdete
2016 december: 107 kg
2017 március: 99 kg
2017 május: 89 kg
Igen, ez bizony 26 kg… Gimnáziumban évekig erőltette az iskolaorvos a mozgást, hogy próbáljak fogyni, nem sikerült. Itt kaptam egy gyógyszert, egy diétát és tanácsokat, ami valahogy mindent elindított, amire nem számítottam. Fizikailag jobban vagyok, kiegyensúlyozottabb, ahogy általában lelkileg is. Összességében minden jobb lett. Bár az elmúlt időkben sajnos elkapott a hév, hogy bűnözzek, pizzát/csokit/péksüteményt egyek, ki tudom állni, még… Ki tudja, talán jobban járok, ha eszek egy cukros péksütit, mintha kiugranék az ablakon. Nem? Hát jah, amikor a padlón vagyok, akkor persze a tk és cukormentes dolgokat is elküldöm melegebb éghajlatra, de amúgy meg egész jók ezek a kaják. Ma például túrógombócot készítettem tk rozsliszttel illetve tk zsemlemorzsával, édesítővel. Nem lett olyan édes, sőt, inkább nudlira hasonlít az íze, de annak is bőven elmehetne, legalább a krumplit kicseréltem benne, és így nem kell annak a ch tartalmával számolnom. Lehetne valamiféle reform nudli, csak ki kell kísérletezni, de ezen ne múljék.
Vissza a súlyomhoz. Szóval most épp ezen kattogok, ha nem regényt, fanfictet akarok épp írni vagy az InnoLab projekteken jár az agyam, esetleg a vizsgákon.
Izgalmasan negatív itt minden, de csak azt akarom mondani, hogy még ha nem is értem, miért érzem így magam a külső változás ellenére, azért tudom, hogy ez jó. Nem fogom feladni, mert így sokkal másabb, ízletesebb, érdekesebb a főzés is. Főzni pedig szeretek. Alig várom a következő receptötletemet, ki tudja, mi lesz az.
A külsőm pedig… Amikor megállhat a fogyás az a 75 kg környéke, novemberben a dietetikus azt mondta, hogy ez így egy év alatt meg is lesz. Még 15 kg van hátra, nem tűnik lehetetlennek, pláne ha beiktatok valamiféle intenzív sportot is. Addigra a ruháim is le fognak cserélődni… El se tudom képzelni, hogy milyen leszek… Amióta az eszem tudom kövérke leányzó voltam, most pedig majdhogynem „sovánnyá válok”, bár ez így kicsit erős. Mondjuk azt, hogy átlagos súlyú, de addig még hátra van ez a vizsgaidőszak és a nyár. Ezek pedig elsőbbséget élveznek egy ideig.